2024. május 6. - Ivett, Frida

Felvágta ereit a balkányi túszejtő

A biztonsági őr lőfegyvere is bent volt abban a balkányi bankfiókban, ahol rövid időre túszul ejtett két alkalmazottat pénteken délután egy férfi, aki aztán megpróbált magával végezni - tudta meg a HavariaPress.
2008. március 21. péntek 20:13 - Hírextra

Alaposan elő kellett készítenie az épületet körbezáró kommandósoknak a behatolást, mert nem lehetett tudni, hogy a férfi, aki délután egykor, zárás után jutott a szabolcsi kisváros OTP-fiókjába, hozzáfért-e a biztonsági őr bent elzárt pisztolyához.

A férfi arcát eltakarva, késsel a kezében ment be a bankfiók hátsó bejáratán. A helyiségben még ott tartózkodó két alkalmazottól a bankfiók pénzét követelte, majd mikor egyikük megnyomta a riasztót, késével fenyegetőzve túszul ejtette őket. A rendőrök nagy erőkkel perceken belül megérkeztek a helyszínre, s körbezárták az épületet. Ezt látva a bankrabló sértetlenül elengedte túszait, majd bezárkózott.

A rendőrök túsztárgyalót is a helyszínre hívtak, de mindvégig sikertelenül próbálták felvenni vele a kapcsolatot. A helyszínre vezényelt kommandósok, mikor megbizonyosodtak róla, hogy a bankrabló már csak egyedül van odabent, délután fél négy körül behatoltak a bankba. A férfit az egyik helyiségben, eszméletlenül, erősen kivérezve találták. A 30 éves helybeli férfi késével felvágta ütőereit, mikor már kilátástalannak ítélte meg helyzetét.

A mentők hosszú ideig küzdöttek a helyszínen azért, hogy szállítható állapotba hozzák, végül életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A bankrabló még nincs kihallgatható állapotban.

Forrás: HavariaPress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását