2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Előtérben a tűzvédelmi követelmények

Az idei panelprogram előtérbe állítja a tűzvédelmi követelményeket - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján Győrött.
2008. március 20. csütörtök 18:42 - Hírextra

Pesztenlehrer Lajos ezredes igazgató hangoztatta: az ez évi pályázat hozzásegít ahhoz, hogy a házgyári technológiával emelt házak energiatakarékos korszerűsítése során a hiányosságokat kiküszöböljék és ezáltal javuljon a lakóépületek tűzvédelmi helyzete.

Szűcs György alezredes a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kiírók a korábbi évektől eltérően ezúttal rögzítették a tűzvédelmet érintő pályázati elemek hatósági normakontrollját. A területileg illetékes hivatásos önkormányzati tűzoltóság a pályázat beadása előtt és a kivitelezést követően is véleményezi a projekt tűzvédelmi vonatkozásait. Ez a hatósági tevékenység illetékmentes - közölte.
A részletekről szólva az alezredes kiemelte: a lépcsőházi nyílászárók korszerűsítése
során a füstelvezető ablakok felújítását is el kell végezni, s automatikus működtetésüket is szükséges kiépíteni.

A homlokzatok hőszigetelése során a tűzállósági határértékeknek megfelelő hőszigetelő rendszerek alkalmazására hívta fel a figyelmet, mondván, a nem megfelelő tűzvédelmi tulajdonságokkal rendelkező hőszigetelő anyagok akár az épület egész homlokzatát a lángok martalékává tehetik - mondta Szűcs György.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását