2024. március 29. - Auguszta

Patrick Swayze tovább cigizik

Rák ide vagy oda, Patrick Swayze ugyanúgy dohányzik mint korábban. A közvéleményt jobban megviselte Patrick Swayze rákja, mint magát a színészt.
2008. március 14. péntek 14:40 - Hírextra
A minap ugyanis cigivel a szájában hagyta el az egészségügyi központot, ahol a kemoterápiát kapja. Pedig a családja és a barátai is megkérték, hogy hagyja abba a dohányzást, mert az is hozzájárult a hasnyálmirigy daganatához. Sőt, az orvosok sem nézik jó szemmel a füstölgő sztárt, mivel ez a szokás jócskán visszaveti a kezeléseit.

Patrick azonban hajthatatlan, szerinte nem ezen múlik, hogy leküzdi-e a betegséget, vagy nem. Nem szeretné, ha a kór teljesen felforgatná az életét, úgy nagyobb az esélye a túlélésre, ha a megszokott módon éli mindennapjait. Ezért a filmezést is folytatja, legalábbis utolsó moziját még szeretné befejezni. A film már majdnem elkészült, és Pat sokat vár tőle, új szerepeket viszont már nem vállal.

A hét elején jelentette be Swayze sajtósa, hogy a színész súlyos hasnyálmirigy rákkal küzd. Nem sokkal később egy kórházi alkalmazott azt nyilatkozta, hogy csupán öt hete van hátra Patricknek, mert már több szervére is átterjedt a kór. Ezt gyorsan cáfolták, mert még idejében megkezdték a terápiát. A sztár anyukája pedig nagyon elkeserítőnek nevezte, hogy sokan rontani akarnak az amúgy is borzasztó helyzeten.
Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását