2024. április 20. - Tivadar

Fideszes Zuschlagot talált az MSZP

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság folytatólagosan, jelentős értékre elkövetett sikkasztással vádolja a Fidesz Tatabánya városi frakcióvezetőjét, a párt megyei elnökségének tagját.
2008. március 14. péntek 10:32 - Hírextra
Bereznai Csaba a Nemzeti Civil Alapprogram Regionális Kollégiumának elnökeként részt vett a civil egyesületek támogatásáról szóló döntésekben, ezek között szerepelt az a Majki Népfőiskolai Társaság is, melynek a vezetője szintén ő volt. A szervezet többször kapott sokmilliós támogatást, amelyből 7,5 millió forintot Bereznai Csaba a rendőrség vádja szerint saját, illetve egy hozzátartozója nevére szóló nagy értékű, befektetési alapú életbiztosítás finanszírozására fordított.

Bereznai Csaba és az egyesület jelenlegi elnöke, Molnár József – aki 2006-ban a Fidesz önkormányzati képviselő-jelöltje volt, jelenleg pedig a fideszes vezetésű megyei önkormányzat sajtóreferense –, azzal védekezik, hogy ez csupán egy befektetés volt.

A tatabányai MSZP által felkért szakértők véleménye szerint társadalmi szervezet pályázaton nyert pénzét csupán a pályázat céljára használhatja fel. Szabad pénzösszegeit ugyan befektetheti, de azokat sem helyezheti el magánszámlára, mert az már sikkasztásnak minősül.

Az MSZP Tatabányai Szervezete emlékeztet arra, hogy a szocialista Zuschlag Jánost még csak tanúként hallgatták meg, de a párt máris minden politikai funkciójából visszahívta. A szocialisták bíznak abban, hogy a Fidesz hasonlóan következetes álláspontot képvisel, és az ügy tisztázódásáig Bereznai Csaba minden politikai megbízatását felfüggeszti.

MSZP Tatabányai Szervezet
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását