2024. április 19. - Emma

Fegyverarzenált foglalt le a rendőrség

Közel húsz fegyvert, géppisztolyt, karabélyt és pisztolyt, s több kilogrammnyi lőszert foglalt le a veszprémi rendőrség házkutatás során három balatonkenesei és egy nemesvámosi lakásban - közölte Horváth Imre ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitánys
2008. március 13. csütörtök 16:15 - Hírextra

Nagyobb részben második világháborús fegyverekről, lőszerekről és gránátokról van szó, ám azok többsége használható lenne ma is - tette hozzá az ezredes. Hangsúlyozta: a megtalált világháborús fegyvereket és lőszereket is azonnal be kell jelenteni a rendőrségnek.

A bűnügyi igazgató rámutatott: a gyanúsítottaknak hobbijuk volt a régi fegyverek gyűjtése, s fémkeresővel kutatták erdőkben - főleg a második világháború dunántúli csatáinak helyszínein - a fegyvereket, lőszereket és gránátokat. A nagy mennyiségű, többségében ma is használható fegyverről, éles lőszerről azonban bejelentést nem tettek - tette hozzá az ezredes.

Horváth Imre rámutatott arra is, hogy a fegyvergyűjtő fiatalembereknek komoly veszélyben volt az életük, testi épségük, sőt a környezetükben élőket is veszélyeztették.

Pogány Péter alezredes, a főkapitányság kiemelt főnyomozója a bűnügy részleteiről elmondta: nyolc fiatalembert gyanúsítanak - akik főleg balatonkenesei, valamint veszprémi és nemesvámosi lakosok - fegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűncselekményével.

A házkutatások során találtak olyan robbanószereket is, amelyekhez a rendőrök hozzá sem mertek nyúlni, hanem azonnal hívták a tűzszerészeket - mondta a főnyomozó.

Az alezredes szerint a bűnügy gyanúsítottjai - akik szabadlábon védekezhetnek - a régi fegyverek iránti vonzalmukkal magyarázták a háborús fegyverarzenál összegyűjtését. Hozzátette: a karabélyokat, dobtáras géppisztolyokat, pisztolyokat és a sok kilónyi lőszert, valamint néhány betárazott géppuskahevedert, továbbá mágneses harckocsi aknákat és egy páncéltörőt ruhásszekrényekben, ágyneműtartóban, polcokon és szobafalra akasztva tárolták. Egyiküknél lefoglaltak egy katonai tankönyvet is, amelynek a címe: A tűzszerész alegységek felkészüléséhez - tájékoztatott az alezredes.
Pogány Péter rámutatott: a huszonéves fiatalok - akik rendezett családi körülmények közt élnek, néhányuk főiskolás, egyetemista - egymás közt cserélgették is a fegyvereket, sőt az interneten kapcsolatba kerültek más gyűjtőkkel is. Így fennállt annak a veszélye, hogy akik kapcsolatot teremtettek velük, azokat nem feltétlenül a gyűjtőszenvedély vezérelte - hangsúlyozta a főnyomozó.

A puskák, géppisztolyok között találtak olyanokat is, amelyeket korábban hatástalanítottak, ám azokat visszaalakították "éles fegyverré" - mutatott rá az alezredes. Megjegyezte: jellemző az is, hogy az éles fegyverek nem szekrényekből, polcokról kerültek elő, hanem azokat eldugták, rejtett helyeken tárolták.
A sajtótájékoztató végén Horváth Imre bűnügyi igazgató arról tájékoztatott, hogy Veszprém megyében tavaly összesen harminc esetben indítottak büntetőeljárást lőfegyverrel és lőszerrel, három alkalommal pedig robbanóanyaggal való visszaélés miatt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását