2024. április 20. - Tivadar

Verekedő kubaiak: még tart az eljárás

Tart még az eljárás a Bicskén tavaly verekedésbe keveredett kubai menekültek ügyében - mondta Daragó Réka, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szóvivője az MTI-nek. A Külügyminisztérium közlése szerint Magyarország nem tervezi, hogy újabb kubai mene
2008. január 16. szerda 09:29 - Hírextra

Folyik még a tavaly novemberben, Bicskén verekedésbe keveredett hat kubai menekült ügyében az eljárás. A rendőrség továbbra is vizsgálja, hogy ki kezdte a verekedést, ki ütött, ki szúrt - mondta Daragó Réka.

A szóvivő hozzátette: akkor sem kell a kubaiaknak kiutasítástól tartaniuk, ha a vizsgálat azt állapítja meg, hogy bűnösök, mivel már megkapták a menekültstátuszt. Így hasonló jogokkal rendelkeznek, mint a magyar állampolgárok - tette hozzá.

A huszonnyolc kubai menekült többsége már elhagyta a bicskei tábort, sokan közülük Budapesten telepedtek le. Magyar nyelvtanfolyamuk befejeztével várhatóan munkát vállalnak. A bevándorlási hivatal civil szervezetekkel együtt próbál állást találni a menekülteknek, akik már több cégtől kaptak ajánlatot - mondta Daragó Réka.

Annak ellenére, hogy többségük kiköltözött a menekülttáborból a magyar állam továbbra is támogatja őket - tette hozzá.

Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője a távirati irodának elmondta: Magyarország nem tervezi, hogy további kubai menekülteket fogad be. Továbbra is fenntartja azonban a jogot, hogy kapcsolatot ápoljon a kubai ellenzékkel, és felemelje hangját a kubai kormányzat politikája ellen, ha az megsérti a demokratikus jogokat. Még mindig áll az a magyar felajánlás, hogy igény esetén Magyarország kész segíteni a demokratikus átalakulást a szigetországban - mondta a külügyi szóvivő.

Egy, a magyar és az amerikai kormány között létrejött megállapodás értelmében 2007. október 9-én érkezett Magyarországra a 28 kubai menekült. A csoport döntően egyedülálló, felnőtt férfiakból áll, de vannak köztük gyerekek és nők is.

A huszonnyolc kubai október végén kapta meg a menekültstátuszt. Egy héttel az okmány megszerzése után a menekültek közül hatan összeverekedtek három magyar férfival a tábornak helyt adó Bicskén. Az összetűzésben a három magyart meg is késelték, kettő közülük könnyű, egyikőjük súlyos szúrt, vágott sérüléseket szenvedett. A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság csoportos garázdasággal gyanúsítja a kilenc férfit.

A kubai menekültek az USA guantanamói támaszpontjáról érkeztek Budapestre. Az amerikai támaszponton három évet töltöttek el, miután nem sikerült Kubából az Egyesült Államokba szökniük.
A menekültek befogadásáért Kuba hevesen bírálta Magyarországot, egyebek mellett az "Egyesült Államok lakájának" nevezve az országot.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását