2024. április 20. - Tivadar

Technikai reneszánsz

Lebegő "emberi agy" és függönyhúzó szobabicikli is látható lesz az "Újratöltés - technikai reneszánsz" című kiállításon, amely március 18-án nyílik Budapesten, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában - tájékoztatta Kelemen Gábor kurátor az MTI-t szerdán.
2008. március 12. szerda 17:26 - Hírextra

A kurátor kiemelte: ma is egyre nagyobb hangsúlyt kap a művészetek találkozása, az azok közti átjárhatóságnak a megteremtése, fontos, hogy a ma művésze, úgy mint a reneszánsz ember, több mindenhez értsen, legyen jártas a matematikában, művészetekben, a különböző tudományágakat egyesítve alkosson, hozzon létre új dolgokat.

Ma a festészet puszta művelése mellett nem árt érteni a számítógépekhez, videó és egyéb digitális technikákhoz, és az önmenedzseléshez - hangsúlyozta Kelemen Gábor.

A március 29-ig megtekinthető kiállításon 17 művész által létrehozott tárgyak, alkotások, installációk szerepelnek, többek között egy elektromágnesek segítségével lebegő "emberi agy" és egy hatméteres szobabicikli, amely előre tekerve balra húzza el a függönyt, hátra tekerve jobbra. A látogatót egy műanyag hengercső fogadja majd, amely a levegőben lengedez, két végén ventillátor mozgatta hungarocell gömbbel.

Berendeznek egy beszélgetősarkot is, ahol meghívott vendégekkel zajlanak majd eszmecserék - tette hozzá a kurátor.

A tárlaton Antal Balázs, Asztalos Zsolt, Cseke Szilárd, Dénes Ágnes Dóra - Navratil Judit, Garami Richárd, Halász Péter, Hatházi László, Horváth Tibor, iski Kocsis Tibor, KissPál Szabolcs, Kokesch Ádám, Komlovszky-Szvet Tamás, Kotun Viktor Lajos, Orbán György, Rutkai Bori és Sarkadi Nagy Balázs alkotásait láthatják az érdeklődők.

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója az idén lesz 50 éves. A Technikai reneszánsz című kiállítással párhuzamosan a stúdió belső, közösségi terében az elmúlt 5 évtized történetének legfontosabb momentumait felelevenítő, naponta változó kiállítással, előadásokkal és vetítésekkel keltik életre a raktárokba, szekrényekbe zárt dokumentumokat. Az évfordulós beszélgetéseket március 25. és 28. között tartják.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását