2024. május 6. - Ivett, Frida

Erre bezzeg van pénz - államtitkár lesz a miniszterfeleség?!

Ágh Péter (Fidesz) írásbeli kérdése Veres János pénzügyminiszterhez
2008. március 12. szerda 14:54 - Hírextra

Tisztelt Miniszter úr!

A kormánypártok számára katasztrofális vereséget hozó Szociális Népszavazás óta eltelt két és fél nap során a kormányzati tisztviselők folyamatosan azt mondják, hogy a referendum milyen nehéz helyzetbe hozza a költségvetést. Túl azon, hogy a költségvetés főösszegének 1 ezrelékét megmozgató változtatásra való képtelenség önmagában felveti a kormányzati alkalmatlanság kérdését, az is némiképpen disszonánssá teszi az Önök érvelését, hogy egy még el sem indult kormányzati program kommunikációjára nagy hirtelen el tudtak különíteni 1,6 milliárd forintot, és nem okoz gondot az új kormányzati luxusautó-flotta beszerzése sem. Ebbe a sorba illeszkedik egy mai hír is, amely szerint új szakállamtitkárt neveztek ki a Pénzügyminisztériumban, akinek feladata a – meglehetősen talányosan megfogalmazott – minisztériumok közötti együttműködés és a házon belüli egyeztetés biztosítása lesz. Az új szakállamtitkárt egyébként a sajtó az elmúlt héten Szilvásy György feleségeként emlegette. Egy szakállamtitkár egy havi fizetése kis híján 750 ezer forint. Erre van pénz?

Közben pedig – ha a népakarat el nem törölte volna – vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat szedtek, illetve akartak a szedni a betegektől és a fiataloktól, most pedig azt mondják, hogy nincs pénz ezek pótlására. Miniszter úr! Mi szükség van arra, hogy Szilvásy György feleségét szakállamtitkárrá nevezzék ki? Biztosan megér havi 750 ezer forintot, hogy Gyurcsány Ferenc bizalmasának feleségét vezetői állásba helyezzék? Várom megtisztelő válaszát.

Ágh Péter
országgyűlési képviselő
Fidesz

Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Ozmium
2008. március 13. 19:29
>Az Orbán-kormány legtöbb rokonnal és családdal kapcsolatos gyanús ügylete egyértelműen Torgyán József személyéhez kötődik.
Az egykori földművelésügyi miniszter testvére, Sándor az önkormányzati választáson szenvedett vereség után a többek között az ÁPV Rt. és a Postabank tulajdonában álló ICN Magyarország Rt.-ben kapott tisztséget.
Torgyán József fia, Attila, a Magyar Távirati Iroda Rt. Tulajdonosi Tanácsadó Testületének alelnöke volt, illetve az OTP Travel Kft. Jogtanácsosa.
Hingyi Lászlóné, Torgyán József nászasszonya, pedig a Szerencsejáték Rt. felügyelő-bizottságának lett tagja, az ÁPV Rt. jelölésével.

A Torgyán-család története azonban nem ért véget: a pártelnök menye, Hingyi Beatrix középiskolai érettségivel lett tagja a MALÉV felügyelőbizottságának. Torgyán Hingyi Beatrix kinevezését azzal indokolta, hogy régi „légügyi dinasztia sarja”.
Torgyán felesége, Cseh Mária unokatestvérét, Schrötter Leót a közraktározási feladatokat ellátó Concordia Rt. vezérigazgató-helyettésévé nevezte ki a Kisgazdapárt elnöke. Bencsikné Tóth Judit, Torgyán Attila ismerőse és barátja, pedig az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának lett tagja.<

Igaz, igaz. Aki a közszereplővé válik, legyen árvagyerek, hajléktalan és főleg agglegény, mint Orbán Miniszterelnök Úr. Egyébként miről is brekeg ez a kisbéka?
Szifo
2008. március 13. 16:22
Ezt nem lehet és nem is szabad megcsinálni!
Remélem, hogy Gyurcsány Ferenc ezt nem engedélyezi, ha mégis, tudom mit gondoljak.
kjozsi
2008. március 12. 20:17
Az észrevétel valószínűleg helyes. Miért fizetjük? Másik kérdés: Albert úr nyugdíját (kb. 200000 Ft.-), aki 1964-ben született és teljesen egészséges, miért fizetjük élete végéig. E mellett főállásban köztisztviselő. Miért? Ha etikus, akkor a népszavazási kérdés mellett szeretném, ha törvénymódosítást kezdeményezne az ilyen típusú nyugdíjak megszüntetéséről. Sok pénz szabadulhatna fel ebből is.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását