2024. május 6. - Ivett, Frida

Magyar Gárda a bíróság előtt

Soron kívül szerdán kezdi tárgyalni a Fővárosi Bíróság a Magyar Gárda feloszlatására irányuló pert; a szervezet ellen még decemberben a Fővárosi Főügyészség közigazgatási jogi osztálya nyújtott be keresetet. Az ügyészség akkor azzal indokolta döntését, ho
2008. március 11. kedd 12:02 - Hírextra
A Fővárosi Főügyészség a szervezet december 9-én, Tatárszentgyörgyön tartott felvonulását követően döntött a feloszlatás kezdeményezéséről.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter - mint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja - február 20-án kezdeményezte, hogy a testület rendelje el a Magyar Gárda ellen indított és a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban lévő per soron kívüli tárgyalását.

A Fővárosi Bíróság elnöke - egy korábbi közlés szerint - saját hatáskörben már korábban döntött a Magyar Gárda ellen indított per soron kívüli tárgyalásáról, és azt előbb április 14-re, majd március 12-re tűzték ki.

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) mintegy hetvenezer aláírást gyűjtött össze a Magyar Gárda ellen, ezeket múlt csütörtökön adták át Gyurcsány Ferenc kormányfőnek és Szili Katalin házelnöknek.

A Magyar Gárdát 2007 júniusában tíz alapítóval jegyeztette be Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Önmagukat hagyományőrző és kulturális egyesületként jelölték meg, amelynek célja a "nemzeti önvédelem kereteinek" megteremtése.

Vona Gábor szerint a szervezet feladatai a "polgárvédelem, a nemzeti hagyományok ápolása, mint a hadisírgondozás", valamint "a magyar fiatalság lelki, szellemi, fizikai felkészítése egy olyan eshetőségre, amikor rendkívüli helyzetben szükség van az emberek mozgósítására". A fizikai felkészítés kapcsán az önvédelmi sportok alapos ismeretét és a lőfegyverek kezelésének megismerését is megnevezték.

A Magyar Gárda 56 tagja tavaly augusztusban a Budai Várban, a Szent György téren tette le esküjét. Az eskü után a gárdistáknak az okleveleket Für Lajos, az Antall- és a Boross-kormány honvédelmi minisztere adta át. A rendezvényen részt vett és beszédet mondott Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője is.

A szervezet létrejötte ellen parlamenti pártok, civil- és kisebbségi szervezetek, hazai és külföldi politikusok tiltakoztak. A gárda ügye a nemzetközi sajtóban is élénk érdeklődést váltott ki, és elítélte a szervezetet Sólyom László köztársasági elnök is. Több alkalommal szóba került a gárda ügye az Európai Parlamentben is.

Október 21-én hatszáz új taggal gyarapodott a Magyar Gárda, a budapesti Hősök terén rendezett eskütételen felolvasták Wittner Mária köszöntő levelét, amelyben a gárdistákat az 1956-os forradalom méltó örököseinek nevezte.

December 9-én a Pest megyei Tatárszentgyörgyön tartott felvonulást a Magyar Gárda 260 tagja. Az eseményre annak ellenére

került sor, hogy a település polgármestere, megváltoztatva korábbi álláspontját, visszavonta a területfoglalási engedélyt.

A Magyar Gárda tagjai "magánemberként" vettek részt december 14-én, pénteken a Pest megyei Kerepesen tartott demonstráción, amelyet helyi civilek "Az élhetőbb iskoláért" címszó alatt rendeztek. Egyenruhás osztag vonult fel december 15-én, a szabolcsi Érpatakon; a helyi cigány kisebbségi önkormányzat ellentüntetést szervezett.

Március 10-én, hétfőn a Jobbik három alapítója jelentette be, hogy kilép a pártból. Kovács Dávid a párt alapító elnöke, aki 2006 őszéig vezette a pártot, Nagy Ervin a Jobbik Magyarországért választmányi elnöke, Fári Márton, a párt etikai bizottságának volt elnöke azzal indokolták döntésüket, hogy zsákutcának tartják a Magyar Gárda megalakulását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását