2024. május 6. - Ivett, Frida

Jogsértő nyomozás a Magyarok Nyilai után?

Nyomozásba burkolt hatalmi önkénynek tartja a Magyarok Nyilai-ügyet a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amely kész jogsegélyt nyújtani az alaptalanul meghurcoltaknak - jelenti a HavariaPress. A szervezet szerint évek óta úgy tűnik, mintha egyre nagyobb teret ny
2008. március 11. kedd 10:20 - Hírextra
Véleményük szerint különösen érzékelhető ez a 2006. őszi tömeges rendőri brutalitás, valamint a hosszú ideje kiderítetlen hátterű, rejtélyes "merényletek" kapcsán. Az alapítvány úgy látja: ebbe a sorozatba illenek bele azok a rendőri akciók is, amelyekben tucatnyi embert vittek el a közelmúltban a lakásaikról, az állítólagos Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg ügyében nyomozó hatóságok.

A szervezet emlékeztet arra, hogy az állítólag létező szervezet ügyében ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás, ezért a rendőrség által két hete előállított fiatalokat tanúként hallgatták ki. A jogvédők szerint ugyanakkor a hatóság nem biztosította az érintettek részére sem a tanúkat megillető, sem a gyanúsítottakat megillető jogokat, ennélfogva az egész eljárás törvénysértő volt. Megtörtént az alapítvány szerint, hogy hajnali öt órakor kutyás, csuklyás terrorelhárító rendőrök állítottak elő egy "tanút" - anélkül, hogy előzetesen eredménytelenül idézték volna -, miként olyan is, hogy egy így előállított, megbilincselt fiatalt azzal fenyegettek, hogy a börtönben fog megrohadni, ha nem működik együtt a rendőrséggel.

A jogvédő szervezet szerint az is előfordult, hogy egy tanúnál házkutatást tartottak és számítógépet, mobiltelefont foglaltak le, s az egyébként látványosan eredménytelen eljárások összességében megfélemlítő hatásúak voltak. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány éppen ezért közölte: kötelességének érzi, hogy minden jogi segítséget megadjon a durva jogsértéseket elszenvedett állampolgároknak, akik várhatóan elégtételt kérnek az elszenvedett sérelmekért és feljelentést tesznek jogellenes fogva tartás, kényszervallatás, illetve hivatali visszaélés miatt. Az alapítvány egyben arra is felhívja a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét, hogy a büntetőeljárási cselekményeket megfélemlítésre használó gyakorlat alapjaiban ássa alá a Magyar Köztársaság jogállamiságába vetett, még megmaradt hitet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását