2024. május 6. - Ivett, Frida

Tart a vita

Nem közeledett fővárosi MSZP-SZDSZ álláspontja a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának hétfő reggeli ülésén sem az egészségügyi ellátórendszer szocialisták által szorgalmazott átalakításáról.
2008. március 10. hétfő 11:02 - Hírextra

A közgyűlés ülésének megkezdése előtt tartott bizottsági ülésen Szolnoki Andrea (SZDSZ) bizottsági elnök a Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes előterjesztéséhez benyújtott módosításában elvileg elfogadhatónak tartotta az egészségügy átalakítási koncepcióját. A főpolgármester-helyettes által javasolt konkrét ütemtervet azonban elutasította azzal, hogy előbb a főpolgármester készíttessen háttérszámításokat, dolgoztassa ki a modell pénzügyi-orvosszakmai programját júniusig. Horváth Csaba ragaszkodott az ütemtervhez, ami nélkül szerinte az egész döntés értelmetlen.

Vita alakult ki a kormánypártok közt arról is, hogy a modell kialakításának koncepcióját fogadják-e el, vagy csak ennek elveit. Ez utóbbi, az SZDSZ által támogatott állásponttal értett egyet az ellenzék is. Pesti Imre(Fidesz) alelnök szerint elvileg támogatható a szocialista főpolgármester-helyettes javaslata, ami továbbgondolásra méltó. Pokorni Zoltán (Fidesz) egyetértett Szolnoki Andrea módosításával, a koncepció elvi támogatásával. Úgy vélte azonban, hogy a mai társadalmi környezetben komolyan aggályos lehet egy nem megfelelően előkészített változás az egészségügyben. A fideszesek felhívták a figyelmet arra, hogy a kormánypártok közti vitában nem kívánnak részt venni, nem asszisztálnak hozzá.

Havas Szófia (MSZP) alelnök szerint attól, hogy jövő évtől működne ez a koncepció az egészségügyben még nem oldódnának meg az idei komoly forráshiányos problémák. Az alelnök a határozati javaslat szavazása előtt "feleslegesnek tartva a további szemantikai vitákat", elhagyta az üléstermet, határozatképtelenné téve ezzel a bizottság munkáját.

A közgyűlés munkáját a főváros ez évi költségvetésének megtárgyalására hívta össze a főpolgármester, hogy a törvényben előírt március 15-re legyen költségvetése Budapestnek.
A szocialisták még a büdzsé tárgyalása előtt szeretnének döntést hozni az egészségügyi intézményrendszer átalakításáról. Az SZDSZ fordítva tenné ugyanezt, mivel elsődlegesnek a költségvetés megszavazását tartják, s nem egy szakmai kérdést.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását