2024. május 10. - Ármin, Pálma

Robbie Williams a zene helyett az ufókat választja?

Robbie Williams a rajongóit kicsi, nagy szemű lényekre cserélné. Robbie Williams kacérkodik a gondolattal, hogy egy időre félreteszi a kottákat, hogy UFO vadász legyen. Erről Joss Stone soul énekesnőnek beszélt egy interjúban.
2008. március 10. hétfő 15:58 - Hírextra
Rob elmondta, hogy mindig is érdekelték a paranormális jelenségek és a földönkívüli lények, ezért komolyan fontolóra vette, hogy ezeket fogja kutatni. Sőt, felajánlotta egykori duett partnerének, hogy dolgozzon ő is vele, együtt olyanok lehetnének, mint az X-Akták legendás párosa, Mulder és Scully.

A brit fenegyerek már korábban is többször beszélt az általa tapasztalt furcsa jelenésekről. Szerinte már legalább háromszor látogatták meg kis zöld űrlények, akik egyszer kísérletezni is szerettek volna vele, de valamiért meggondolták magukat. Escapology című albuma rögzítése közben pedig kétszer is látott gömbvillámot a stúdióban. Persze nem várja az emberektől, hogy higgyenek neki, mivel mindenki ismeri az elvonóval kapcsolatos múltját. Szóval biztos sokakban merültek fel eddig is kétségek a zenész mentális állapotáról.

Mr. Williams úgy tűnik, komolyan gondolja a popkarrier szüneteltetését, soron következő albumának megjelenését már háromszor halasztották el. Ha a közeljövőben ki is ad egy lemezt, azon csak B-oldalas számai jelennek meg, mert nincs annyi új, ami elég egy koronghoz. A régi dalokkal pedig nem is kell turnéra indulni, mivel Robbie már a koncertezést is túl fárasztónak találja.

Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását