2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Perel a Magyar Rádió

Bíróságon támadta meg a Magyar Rádió a médiahatóság január végi döntését, amely szerint az MR2-Petőfi adó nem biztosítja a műsorszámok és a nézetek sokszínűségének megjelenítését - tudta meg a rádió menedzsmentjének egyik tagjától vasárnap az MTI.
2008. március 9. vasárnap 17:56 - Hírextra

A közrádió vezetése arra hivatkozva kérte a határozat megsemmisítését, hogy a közrádió összes, bárki által fogható csatornája együttesen felel meg ezeknek a kritériumoknak, márpedig a médiatörvény az intézményektől, nem pedig azok egyes adóitól várja el a sokszínűség követelményének megfelelést. A menedzsment emellett végrehajthatatlannak tartja az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) határozatát, mivel nem jelöli meg, mit és mikortól kellene tennie a rádiónak.

A közrádió tavaly nyár óta új műsorstruktúrával jelentkező - és sajtóhírek szerint ezzel jelentős hallgatottság-növekedést elérő - Petőfi adója ellen már ősszel kritikákat fogalmaztak meg az ORTT egyes tagjai, mondván, az adó csak a huszonéves és harmincas korosztálynak szól.
A médiahatóság január 30-án elfogadott határozata kimondta: "a műsorszolgáltató nem tesz eleget a médiatörvényben a közszolgálati műsorszolgáltatók számára előírt alapelvi követelményeknek", mivel "nem biztosítja a kisebbségi álláspontoknak a megjelenítését, nem gondoskodik a műsorszámok változatosságával a hallgatók széles köre érdeklődésének színvonalas kielégítéséről".

A közszolgálati rádió akkor úgy kommentálta a döntést: örömmel fogadja az ORTT párbeszédre szóló felhívását, s már akkor kérte: a médiahatóság nevesítse, véleménye szerint az MR2-Petőfi Rádió műsorszolgáltatása mely hatályos jogszabály, mely pontját sérti.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását