2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Magyarok a világ tetején

Két magyar hegymászó, Klein Dávid és Várkonyi László bejelentette: egy hét múlva elindul, hogy a magyar hegymászás történetében először oxigénpalack nélkül megmássza a Mount Everestet.
2008. március 6. csütörtök 16:42 - Hírextra
Nem ez az első próbálkozás a Föld legmagasabb - 8850 méter - pontjának "tiszta", vagyis oxigénpalack használata és teherhordók igénybevétele nélküli elérésére: Klein Dávid negyedszer próbálkozik ezzel, Várkonyi László pedig már hetedik alkalommal készül az Everestre. Legutóbb tavaly kísérelték meghódítani, de 250 méterrel a csúcs előtt úgy döntöttek, nem folytatják az utat, mert nem biztonságos. Hazatérésük után azt tervezték, hogy a 8586 méter magas Kancsendzöngát másszák meg.

Klein Dávidban tavaly szeptemberben fogalmazódott meg, miközben a Mount Blanc-on járt, hogy vissza kell térniük az Everestre, ha ez a feladat még mindig vonzó számukra. Nem kellett sokáig győzködnie Várkonyi Lászlót, így idén ismét elindulnak. A két hegymászó most úgy érzi, elég tapasztalatot gyűjtött ahhoz, hogy az expedíció sikeres legyen.

"Ezt az utat nagyon jól ismerjük, friss bennünk, a stratégiánk már összeállt és mi is jól összeszoktunk. Az a célunk, hogy a feladattal megbirkózzunk, én hiszek benne, hogy sikerül" - mondta az MTI-nek Klein Dávid.

Várkonyi László a sok próbálkozásról úgy vélekedik: "lehet, hogy egy kívülálló szerint, ha valaki nem jut fel a hegy csúcsára az kudarc, de nem az. Mi nem tekintjük annak, hiszen épen, egészségesen visszatértünk minden alkalommal. Mi már úgy érezzük, a hegy a miénk, még ha nem is jutottunk fel a csúcsára, be kellene teljesíteni a célt azzal, hogy feljutunk".

A hegymászók március 14-én, pénteken indulnak - két héttel a megszokott időpont előtt - Budapestről. Egy langtangi (Nepál) akklimatizációs túra után, várhatóan április nyolcadikán lépik át a tibeti határt, hogy április 12. körül elérjék az 5300 méteren lévő alaptábort. A csúcstámadásra várhatóan május elején kerül sor.

A Mount Everest palack nélküli megmászása rendkívüli sportteljesítmény. Nyolcezer méter felett a légkör sűrűsége harmada a tengerszint közelében tapasztaltnak. Ezt a nehézséget csökkenti a palackozott oxigén használata.

Napjainkig a hegy csúcsát több mint háromezren érték el, ebből kevesebb mint 150-en jutottak fel oxigénpalack nélkül. Először Reinhol Messner és Peter Habeler 1978-ban. A magyarok közül először Erőss Zsolt jutott fel 2002-ben az Everestre, de palackozott oxigén segítségével. Enélkül magyarnak még nem sikerült elérnie a 8850 méter magas csúcsot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását