2023. február 8. - Aranka

Találmány a gyerekek elhízása ellen

Nem kell többé kilátástalan harcot vívni a gyerekkel: a "felezőkütyü" megoldja a túl sokat tévéző és számítógépező gyerekek súlyproblémáit - állították amerikai kutatók egy tanulmányban.
2008. március 4. kedd 21:00 - Hírextra

"A szülőknek egy döntést kell meghozniuk. Miután ez megtörtént, a szerkezet megteszi a magáét" - erősítette meg Leonard Epstein a buffalói egyetemről, aki tanulmányát az Archives os Pediatric and Adolescent Medicine című szaklapban tette közzé.

A kutató csoportjával abból a növekvő tanulmányhalmazból indult ki, amelyek szerint az iparosodott világ gyermekei egyre súlyosabbak a mozgásszegény életmódnak, a túl sok gyorséttermi ételnek, a túl kevés gyümölcs- és zöldségfogyasztásnak, valamint az egészségtelen ételeket hirdető tévéreklámoknak köszönhetően.

Más kutatások azt bizonyították, hogy a tévénézés összefüggésben áll az elhízással.

Epstein azt akarta igazolni, hogy egy olyan szerkezet, amely felére csökkenti a tévézéssel és komputerezéssel töltött időt, segíthet a gyereken.

A kutatók hetven 4-7 éves gyereket figyeltek meg, akiknek testtömegmutatója nemükhöz és korukhoz mérten jelentősen magasabb volt. Mindegyikük hetente legkevesebb 14 órát ült a tévé vagy a számítógépes játék előtt.

A gyerekek felének otthonában olyan szerkezetet szereltek fel, amely a képernyő előtt töltött időt felére csökkentette. Ugyanis a lurkók csak hozzáférési kóddal használhatták a tévét és a számítógépet, s ha az engedélyezett idő lejárt, azok egyszerűen kikapcsoltak.

A kontrollcsoportot nem korlátozták a szórakozásban, csak szüleiket látták el jó tanáccsal, hogyan vehetik rá a kicsiket, hogy kevesebb időt szenteljenek a képernyőnek.

Két év múltán az utóbbi gyerekek hetente 5,2 órával kevesebbet tévéztek és klikkeltek. A berendezéssel ellenőrzött gyerekeknél viszont heti 17,5 órával csökkent ez az idő, s a testtömegmutatójuk is visszaesett.

"A próbálkozás végére a letiltható képernyős gyerekek 30 százaléka annyit fogyott, hogy többé már nem volt túlsúlyos. A kontrollcsoportban ez csak a gyerekek 18 százalékánál következett be" - ismertette a kísérletet Epstein egy telefoninterjúban.

Pedig egyik csoportban sem mozogtak többet a gyerekek! A kutató szerint az lehet a magyarázat, hogy kevesebbszer majszoltak merő szórakozottságból vagy kevesebbszer hívta fel a figyelmüket egy tévéreklám a nassolásra.

"Az adatainkból kiolvasható, hogy ha a szülők segítenek a gyereküknek csökkenteni a képernyő előtti időt, azzal az egészséges súlyhoz is hozzásegíthetik őket és megelőzhetik a későbbi elhízásukat is" - foglalta össze a kutatás eredményét az amerikai tudós.

A folyóiratban a Stanford Egyetem munkatársainak gyermekkövérséggel kapcsolatos kutatásai is szerepeltek. Ezek a tudósok 21, szegény környezetből származó, túlsúlyos 9-11 éves kaliforniai kisiskolást vontak be kísérletükbe. Kilenc gyerek fél évig túlsúlyosak számára szervezett iskola utáni fociedzésen vett rész. A többiek ezalatt felvilágosító előadásokat hallgattak az osztályban. A terminus végére a focisok mind fogytak, a kiokosítottak közül viszont csak öten vesztettek súlyukból.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását