2024. május 9. - Gergely

Kezdődhet a vita

Általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága hétfői ülésén a nemzeti és etnikai kisebbségek elmúlt két éves helyzetéről szóló kormányzati beszámolót.
2008. március 3. hétfő 15:27 - Hírextra

A kormánypártiak támogatták az általános vitára való alkalmasságot, az ellenzékiek - egy képviselő kivételével, aki nemmel szavazott - tartózkodtak.

Vita alakult ki a kormánypárti és ellenzéki képviselők között arról, hogy milyen eszközökkel lehetne rábírni a roma lakosságot a gyerekek rendszeres iskolába járatására, a pedagógusokkal való együttműködésre. Abban egyetértés volt közöttük, hogy iskolázottság, képzettség nélkül nem változhat érdemben a roma lakosság foglalkoztatottsága. Míg azonban Wittner Mária (Fidesz) például a családi pótlék feltételévé tenné, hogy az adott család járassa iskolába a gyerekeket, Vojnik Mária (MSZP) szerint a fenyegetés nem jó motiváló, nevelő eszköz. Gúr Nándor (MSZP) bizottsági elnök ezzel egyetértett, de azt is megjegyezte, hogy azon nem lehet segíteni, aki önmaga sem akar saját magán segíteni. Nem helyes ha a családok a szociális segélyekre rendezkednek be. Szerinte ugyanakkor fegyelmező eszközök helyett az elvárások egyértelmű megfogalmazásával is el lehet érni a kívánt célokat.

Bernáth Ildikó (Fidesz) bizottsági alelnök többek között azt hiányolta, hogy a média nem mutatja be azokat a roma családokat, akik szakképzettséggel, szorgalmas munkával érvényesülnek. Pedig igen nagy szükség lenne ezekre a jó példákra, egyrészt a romák számára, másrészt a nem romák számára, hogy társadalmi méretekben másként viszonyuljanak a roma lakossághoz.

Rácz István (Fidesz) egyetértett azzal, hogy szükség van a jó példák ismertetésére. Mint mondta hosszú ideig ő maga is vállalkozó volt, gyakorlati tapasztalatai vannak a diszkriminációról. Ha egy munkáért többen indultak, még véletlenül se nyerhette el, ha nem roma vállalkozás is volt a jelentkezők között, hiába tett előnyösebb ajánlatot. A roma vállalkozók, munkavállalók nem fordulhatnak állandóan az egyenlő bánásmód hatósághoz, változást csak az hozhat, ha más lesz a társadalmi közgondolkodás.

Rácz István szerint az is fontos lenne, hogy a roma gyerekek olyan családokban nőhessenek fel, ahol nem a munkanélküli lét a minta, mert akkor ők is nehezen mozdulnak ki ebből. A roma fiatalok családja általában nem tudja finanszírozni a felsőfokú tanulmányokat, ezért nem csak a kiváló, de a közepes tanulmányi eredményt elérők is támogatást érdemelnének.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását