2024. május 11. - Ferenc

Együttműködési megállapodás

Együttműködési megállapodást írt alá, az országban elsőként, a zuglói SZDSZ és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) kerületi képviselőcsoportja hétfőn - tájékoztatta a zuglói polgármesteri hivatal kommunikációs irodája az MTI-t.
2008. március 3. hétfő 21:01 - Hírextra

Az önkormányzati ciklus végéig tartó megállapodás, amelyet Weinek Leonárd, a XIV. kerület liberális polgármestere, valamint az SZDSZ és az MSZDP frakcióvezetői látták el kézjegyükkel, az önkormányzati feladatok közös ellátásáról szól - írta közleményében a kommunikációs iroda.

A tájékoztatás idézi Weinek Leonárd polgármestert, aki hangsúlyozta, hogy az együttműködési megállapodással "a stabilitást, valamint a megkezdett és bevált politika folytatását" szeretnék biztosítani. "Ennek érdekében a továbbiakban is a legszorosabb együttműködésre törekszünk valamennyi frakcióval, és nyitottak vagyunk ennek intézményesítésére is" - tette hozzá a szabad demokrata polgármester.

Az MTI-hez eljuttatott kommüniké szerint Tamás László, az újonnan megalakult zuglói MSZDP frakcióvezetője reményét fejezte ki, hogy amit Zuglóban elértek, az "bátran állítható országos példaként".

Hörömpöli Kálmán, az SZDSZ frakcióvezetője a közlemény szerint azt emelte ki, hogy a liberális képviselőcsoport nyitott az együttműködésre a zuglói önkormányzatban lévő valamennyi párttal. "Azt vállaltuk, hogy a zuglóiak, Zugló érdekét képviseljük, és elősegítjük a kerület fejlődését. A mi felelősségünk, hogy a polgármesternek biztosítsuk a szükséges támogatást" - fűzte hozzá a frakcióvezető.

A kommunikációs iroda felidézte, hogy az MSZP-frakció januári szakadása után a XIV. kerületi szocialista-liberális koalíció többsége veszélybe került, ezért a vezetés további, zavartalan működéséért Weinek Leonárd koalíciós együttműködést kezdeményezett az újonnan megalakult szociáldemokrata frakcióval.

Január végén Zuglóban három MSZP-s önkormányzati képviselő lépett ki az MSZP-frakcióból, majd megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) XIV. kerületi képviselőcsoportját.
Január elején Óbudán lépett ki kilenc önkormányzati képviselő az MSZP képviselőcsoportjából, majd megalakították az MSZDP III. kerületi képviselőcsoportját és alapszervezetét. A kilépések azt követően történtek, hogy múlt év december 4-én együttműködési megállapodást írt alá Gyurcsány Ferenc, a Magyar Szocialista Párt és Kapolyi László, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az aláírás után az újságíróknak azt mondta: a dokumentum keretmegállapodás, alapvetően politikai, közjogi, társadalmi együttműködésről szól. Az a célja, hogy a két párt a baloldali szavazók széles körét együttesen jobban elérje - fűzte hozzá. A kormányfő akkor azt is hozzátette: az együttműködést a pártok összes szervezeti szintjén kiépítik; az országgyűlési és önkormányzati intézményeken belül, illetve a választási időszakokban is lesz együttműködés.

Az MSZDP honlapján szereplő együttműködési keretmegállapodásban az olvasható: mindkét párt vállalja, hogy tagsága bővítését nem a másik párt szervezeti köréből oldja meg.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását