2024. május 11. - Ferenc

Szibériai tigrisek a Szegedi Vadasparkban

Szibériai tigrisek érkeztek a Szegedi Vadasparkba szombaton; a fiatal hím testvérpár a csehországi Dvur Králové állatkertjében született és az európai fajmegmentő program keretében került a Tisza-parti városba - közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.
2009. április 25. szombat 18:05 - HírExtra
A szakember elmondta, az idei esztendőben az alapításának huszadik évfordulóját ünneplő vadaspark dolgozóinak és látogatóinak régi álma teljesült a tigrisek érkezésével. A vendégek között végzett kérdőíves felmérés szerint e ritka ragadozó volt az egyik olyan állat, melyet legszívesebben láttak volna Szegeden.

A testvérpár hároméves, gondozóiktól a Pedro és a Zorro nevet kapták. Két évet a rigai állatkertben töltöttek, oda azonban egy tenyészpár érkezett, így új otthont kellett nekik keresni - közölte az igazgató.

A fiatal hímek 170-180 kilósak, de az elkövetkező években tovább fognak nőni - többek között a naponta elfogyasztott 8-10 kilogrammnyi húsnak köszönhetően -, kifejlett korukban tömegük meghaladhatja majd a három mázsát.

A szibériai tigriseknek szabadon néhány ezer példánya élhet. Pontos számukat nehéz megbecsülni, mivel hatalmas területen szóródtak szét, emiatt nagy a populációk szétszakadásának veszélye, így különösen fontos állatkerti szaporításuk.

Az igazgató reményei szerint néhány év múlva a Szegedi Vadaspark is kaphat egy tenyészpárt, és ezt követően itt is sikerülhet majd szaporítani a szibériai tigriseket.

Az állatoknak meg kell szokniuk új környezetüket, ezért a látogatók még nem találkozhatnak velük. Nyilvános bemutatásuk majd a gyereknapon lesz, amikor átadják újonnan épült tágas kifutójukat - mondta Veprik Róbert.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását