2024. május 6. - Ivett, Frida

MSZP: a radikálisok már a Fideszben vannak

Az MSZP felszólítja a Fideszt, mondassa le mandátumáról, és zárja ki a pártból Lázár Attila XVII. kerületi önkormányzati képviselőt, mert radikális demonstráción vett részt, és ezzel méltatlanná vált az emberek képviseletére.
2008. március 2. vasárnap 17:42 - Hírextra

Erről Török Zsolt (MSZP) országgyűlési képviselő és Hrutka Zsolt (MSZP) XVII. kerületi önkormányzati képviselő beszélt közös sajtótájékoztatójukon vasárnap Budapesten. A Fidesz reagálásában közölte, az MSZP újabb kísérletet tett a társadalmi békétlenség szítására.

A két politikus az egyik kereskedelmi televízió adásából mutatott képeket, amelyeken Lázár Attila február 11-én részt vesz a Parlament előtti kordon lebontásában.

Hrutka Zsolt azt mondta: Lázár a Fidesz-MIÉP-KDNP többségű önkormányzat közbiztonságáért felelős tanácsnoka. Feltette a kérdést: Rákosmente fideszes polgármestere vajon mennyire tartja összeegyeztethetőnek Lázár Attila képviselői munkájával, hogy bomberdzsekiben, az arca eltakarására alkalmas kendőben pózol és békés országgyűlési képviselőket zaklat egy radikális tüntetésen, amelynek célja a parlament működésének a megakadályozása? Hozzátette: kérdés az is, hogy vajon Orbán Viktor Fidesz-elnök számára elfogadható-e, hogy pártjában ilyen emberek képviselik a polgárokat.

Megjegyezte, ha a kerületi szocialisták tudnak Lázár Attila "kettős életéről", akkor joggal feltételezhető, hogy a Fidesznek is vannak erről ismeretei.

Török Zsolt szerint amikor Orbán Viktor puccsot emleget, az beleillik abba 2006 óta tartó a folyamatba, amelyben időről-időre a kormány leváltásáról, elkergetéséről beszél. Mint mondta, azt nem tudni, hogy amikor a puccsot emlegeti, akkor a saját vágyairól beszél, ő maga szervez puccsot vagy üzenni akar a radikálisoknak. Azoknak a radikálisoknak, akik egyszer már felgyújtották Budapestet, akik Molotov-koktélokat dobtak képviselők házára, és akik a Heves megyei közgyűlés ülésére berohanva azt kiabálták, hogy "fegyverbe" - hangozatta.

A szocialista politikus szerint a radikálisok már a Fideszben vannak, így amikor Orbán Viktor a radikálisoknak üzen, az saját pártja egy részének szól.

Hangsúlyozta: ha rendbontás történik a népszavazás estéjén vagy az azt követő napokon, az Orbán Viktor felelőssége lesz, mert azzal, hogy puccsról beszél, mozgósítja a radikálisokat. Török Zsolt kitért arra, Budaházy György egy, az ország minden pontján terjesztett szórólapon Orbán Viktor nevében hívja az embereket március 9-én estére a Kossuth térre.

A puccsot nem gerjeszteni kell, hanem elhatárolódni attól - jelentette ki.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közölte, miközben nem múlik el úgy hét, hogy a Gyurcsány-kormány tevékenysége ne sértene meg valamilyen törvényt, az MSZP rendre dühítő általánosítgatásokkal próbálja lejáratni, provokálni és cukkolni a kormány hazug, az országot egyre mélyebb szociális válságba taszító politikájával egyet nem értő embereket.

Hangsúlyozta: a Fidesz elutasítja a hazugság és az erőszak minden formáját, és arra kér mindenkit, hogy "ne üljenek fel az MSZP folyamatos provokációjának, hanem március 9-én békés, erőszakmentes és alkotmányos módon adjanak választ a kormány hazugságaira, provokációira és a társadalmi békétlenség szítására".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását