2024. május 8. - Mihály

Korpási maradt a ringben

A szombati négy súlycsoportban szőnyegre lépett kilenc magyar versenyzőből csak a 60 kilós Korpási Bálint küzdhet éremért az esti programban a szombathelyi kötöttfogású birkózó Golden Grand Prix-n.
2008. március 1. szombat 17:34 - Hírextra
Szombaton reggel négy földrész 124 képviselője indult neki a 60, 74, 84 és 120 kilósok küzdelmének. A magyarok közül sérülés miatt nem állt ki a hazai szinten egyaránt kategóriája első emberének számító Kliment László (60 kg) és Fodor Zoltán (84 kg), heten pedig már az első mérkőzésükön kikaptak, köztük a csapat-vb-n remeklő Bácsi Péter és Deák Bárdos Mihály is, s mivel legyőzőjük is botlott, a vigaszágra sem kerültek.

A 60 kg két fiatalja közül Ja:ger Krisztián legyőzte a kitűnő orosz Dzsasztét, utána azonban kikapott francia ellenfelétől. Korpási török, majd grúz vetélytársat vert meg látványosan, de az elődöntőbe jutásért vívott találkozón kikapott az iráni Bavafától, aki viszont fináléba jutott, ezzel Korpási vigaszágra került, ahol két mérkőzést kell nyernie, hogy bronzérmes legyen.

A szombati négy döntőben két fehérorosz, valamint egy-egy amerikai, dán, grúz, iráni, szerb és török birkózó szerepel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását