2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szalagavatótánc-verseny lesz pénteken

Szalagavató táncok versenyét rendezik meg pénteken Zalaegerszegen, az Apáczai Általános Művelődési Központban. A versenyre 13 végzős osztály jelentkezett, hogy még egyszer eltáncolják a szalagavatón egyszer már bemutatott angolkeringőt, countryt, rumbát,
2008. február 28. csütörtök 18:54 - Hírextra

A produkciókat négytagú szakmai zsűri értékeli. Kuzma Péter pontozóbíró elárulta, hogy nem a tánctudás lesz a döntő az értékeléskor. A diákok csak néhány hónapja, heti egy órában táncolnak, ezért nem várnak el profi produkciókat.

Sokkal inkább a csoport összetartását, egymásra figyelését pontozzák, de persze azért az is fontos, hogy mennyire közelítik meg a táncok karakterét, jellemzőit.
Hónapokig tanulnak a fiatalok egy-egy koreográfiát: aztán elérkezik a szalagavató, és néhány perc alatt bemutatják azt a táncot, amelyre oly sok időt áldoztak. A szalagavató táncok versenye újabb lehetőség, hogy még egyszer bemutathassák a produkciót, és egyben találkozási, ismerkedési lehetőség is mindazok számára, akik táncolni tanultak és idén érettségiznek - fogalmazott Kuzma Péter.

A verseny szünetében a Gála Társastáncklub ifjúsági csoportja Madonna zenéjére összeállított koreográfiát, a junior csoport pedig a Sólyom szelleme címmel indiános motívumokkal tűzdelt latin táncot mutat be.

A szalagavató táncok versenyének győztes csoportja bemutatkozhat március végén, a Zalaegerszegen megrendezésre kerülő I. Zala Open Nemzetközi Formációs Táncfesztiválon. A versenyen lengyel, cseh, osztrák, német és magyar profi táncosok lépnek fel, a Gála Társastáncklub tagjai közül százan vesznek részt a fesztiválon - mondta el Kuzma Péter, a Gála Társastáncklub Egyesület vezetője.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását