2024. május 12. - Pongrác

Süket kritika

A Maxim amerikai magazin bocsánatot kért a Black Crowstól és az olvasóktól, amiért egyik szerzője úgy adott gyenge értékelést az együttes új lemezéről, hogy nem is hallhatta az albumot.
2008. február 27. szerda 17:39 - Hírextra
A Maxim márciusi számában a lehetséges öt csillagból kettő és felet adott a Black Crows Warpaint (Harci festék) című új albumára a kritikus, mire az együttes felháborodásában nyilatkozatot tett közzé a honlapján, amely szerint a lemez recenziós példányait még ki sem küldték a sajtónak.

A magazin vezetősége úgy próbálta elsimítani az ügyet, hogy azt mondta, az értékelés "intelligens tipp" volt, de végül a főszerkesztő bocsánatot kért az együttestől és az olvasóktól is a csalásért, és azt állította, hogy amúgy a lap csak akkor ad értékelést egy lemezről, ha a kritikus teljes terjedelmében végighallgatja a lemezt.

A magazin szóvivője nem közölte, hogy a cikkírót éri-e valamiféle szankció a tisztességtelen eljárásért.

A Warpaint a Black Crows első lemeze hét év óta, és március 4-én jelenik meg. Az 1980-as évek elején alakult zenekar, amelynek frontembere Chris Robinson, eddig több mint 20 millió lemezt adott el világszerte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását