2024. május 9. - Gergely

Kézilabdával indított a Sportfogadó

Az idén 75. születésnapját ünneplő magyar kézilabdasport volt a fő témája a Sportfogadó néven kedden útjára indult szakmai talkshow-sorozatnak, amelynek állandó helyszíne a Keleti pályaudvaron található Baross étterem.
2008. február 27. szerda 07:56 - Hírextra

Lukáts Györgynek, a műsor házigazdájának és egyik ötletgazdájának bevezetője után Elbert Gábor, a sport-szakállamtitkárság vezetője nyitotta meg az eseményt, hangsúlyozva, hogy ez a kezdeményezés egy újabb lépés a sportoló nemzetté válás felé.

Az est főszereplői a kézilabdázók képviselői voltak. Hajdu János, a női válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya - bár ígéretet nem tett rá, de - reményét fejezte ki, hogy csapata a március végi selejtezőtornán kvalifikálja magát a pekingi olimpiára. Kökény Bea, a gárda korábbi klasszisa technikai igazgatói kinevezéséről beszélt (mint mondta: szeretne összekötő kapocs lenni a játékosok és a szakvezető között), Sinka László, a szövetség főtitkára pedig vázolta a születésnap alkalmából megrendezésre kerülő programokat, amelyek közül kiemelkedik a magyar és az Európa-válogatott nyári, debreceni összecsapása.

A sport-szakállamtitkárság az 1990-es években működött Sportszínház hagyományait kívánja feléleszteni a rendszeres programot kínáló Sportfogadóval, amellyel célja, hogy közel hozza az emberekhez a sportot.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását