2024. március 29. - Auguszta

Meghalt a repülőn egy utas!

Meghalt egy brooklyni asszony egy Haitiről New Yorkba tartó repülőgépen, mert nem tudtak oxigént adni neki, hogy segítsenek rajta.
2008. február 26. kedd 06:48 - Hírextra

Carine Desir 44 éves gondozónő pénteken lett rosszul az American Airlines Port-au-Prince-ből New Yorkba tartó 896-os járatán. Unokatestvére és bátyja társaságában utazott, akik vasárnap egy New York-i napilapnak nyilatkozva elmondták, hogy először szomjúságra panaszkodott, ezért az utaskísérő hozott neki vizet. Néhány perccel később azonban légzési nehézség tört rá, és oxigént kért a személyzettől. Unokatestvére szerint kétszer is visszautasították a könyörgését, mire az asszony magába roskadt és azért fohászkodott, hogy "ne hagyják meghalni".

Mikor a többi utasok is aggódni kezdtek, az utaskísérő végül megpróbált oxigént adni neki maszkon át egy kis kézi palackból, ám az üres volt. Később egy másikkal is próbálkoztak, de az is használhatatlannak bizonyult.

A gépen két orvos és két nővér küzdött a nő életéért, de újraélesztő felszerelés és oxigén híján semmit sem tudtak tenni.

Felmerült, hogy New York helyett a közelebbi Miamiban landoljanak, hogy mielőbb kórházba lehessen szállítani, ám miközben ezt latolgatták, Carine Desir meghalt.
"Nem kapok levegőt" - kuzinja szerint ezek voltak az utolsó szavai.

A járat végül New Yorkban szállt le. A légitársaság szóvivője nem válaszolt a nő családjának vádjára, hogy halálát a gép orvosi felszereléseinek hibája okozta.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását