2024. május 7. - Gizella

Elfogták a gyilkost!

Alig fél nap leforgása alatt a rendőrség elfogta, majd őrizetbe vette azt a 32 éves férfit, aki Jászberényben megölt egy idős nőt - közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel.
2008. február 23. szombat 20:50 - Hírextra

A 85 éves asszonyt pénteken délután találtak holtan jászberényi tanyájának udvarán, és miután a rendőrség bűncselekmény gyanúját feltételezte, azonnal megkezdte a nyomozást - tette hozzá a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Szabó Zita rendőr főhadnagy elmondta: ezen az ügyön kívül egy másik bejelentés is érkezett a jászberényi rendőrség ügyeletére, miszerint egy helybéli férfi egy közeli vendéglátóhelyen pénzt követelve bántalmazta a pultos hölgyet, majd a bevétellel távozott.

A rendőrség a begyűjtött információk alapján a két bűncselekményt összefüggésbe hozta, és a nyomozás során egyre több olyan adat gyűlt össze, amely a büntetett előéletű O. Sándorra terelte a gyanút.

A sajtóügyeletes jelezte: a férfit a szombat reggeli órákban elfogták, őrizetbe vették, és nyereségvágyból elkövetett emberölés, és rablás bűntettének alapos gyanúja miatt kezdeményezik előzetes letartóztatását.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását