2024. május 11. - Ferenc

Önkéntes tűzoltók törvényi szabályozással

Hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet az a törvényjavaslat, amely az önkéntes tűzoltóságok szervezeti rendjét, munkáját és tűzvédelmi lehetőségeit szabályozza; a tervezetet a Parlament illetékes bizottsága szerdai ülésén egyhangúlag támogatta.
2008. február 21. csütörtök 06:55 - Hírextra

A javaslat a társadalmi, civil szervezetként működő önkéntes tűzoltó egyesületek tevékenységét segíti a legfontosabb jogi keretek és feltételek megteremtésével.

Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok, a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöke az MTI-nek azt mondta: az önkéntes egyesületek fontos segítséget jelentenek főként azokon a helyeken, ahol a hivatásos vagy a köztestületi egységek vonulási ideje több mint 15 perc. A vezérőrnagy úgy fogalmazott: "az elmúlt évek száraz nyarai bebizonyították, hogy a hivatásos és köztestületi tűzoltóságok mellett fontos tényezői a hazai tűzvédelemnek. Az önkéntes egyesületi tűzoltók, nemcsak a saját lakóhelyük, illetve közösségük élet- és vagyon védelméből veszik ki a részüket, hanem a helyi társadalmi életnek is fontos szereplői többek között az ifjúság tűzvédelmi nevelésében".

Banka Emánuel, az MTSZ Önkéntes Tűzoltó Egyesületek tagozatának elnöke és Bende Péter, az MTSZ elnöke az MTI-nek szerda délután küldött közleményében úgy fogalmazott: a törvényjavaslat előterjesztését éles viták előzték meg.

Közlésük szerint az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottságának szerdai ülésén a Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetségének jelenlévő képviselője, és a szakmai felügyeletet ellátó Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) ellenezte az önálló formában történő jogi szabályozást. A bizottság - ennek ellenére - egyhangú döntésével az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlotta az Önkéntes Tűzoltó Egyesületekről szóló törvényjavaslatot.
Tatár Attila altábornagy, az OKF főigazgatója az MTI-nek azt mondta: korábban is egyetértett az önkéntes tűzoltóság támogatásával és a jogi szabályozás szükségességével, de álláspontjuk szerint nincs szükség külön törvény alkotására, hanem a már meglévő tűzvédelmi törvénybe beépítve, illetve kormány- és miniszteri szinten kell a végrehatási utasításokat szabályozni. "Ez az ami koherens a jelenlegi szabályokkal és biztosítja az egymásra épülő működési rendet" - tette hozzá.

A főigazgató aláhúzta: a törvényjavaslathoz az MTSZ nem tudott adatokat szolgáltatni, így nem adott pontos számokat sem a bejegyzett, működő egyesületekről, sem pedig arról, hogy hány szervezetnek van gépjárműfecskendője, amely alkalmas lehet vonulós tűzoltói feladatok ellátására. Hozzáfűzte, az OKF saját felmérése szerint az országban 150 olyan önkéntes tűzoltó egyesület működik, amely együttműködési megállapodást kötött hivatásos és köztestületi tűzoltóságokkal, és ebből mintegy száznak lehet gépjárműfecskendője.

Az altábornagy szerint a törvényjavaslat elfogadása előtt a finanszírozási, támogatási lehetőségek kérdése is tisztázásra vár.

Az OKF szóvivőjének korábbi tájékoztatása szerint az országban 95 hivatásos, vonulós tűzoltó-parancsnokság működik, míg 65 helyen köztestületi állomány látja el a tűzvédelmi feladatokat.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását