2024. április 19. - Emma

Olcsóbb lesz a távfűtés

Akár egyharmadával is mérséklődhet a távfűtés ára egy berendezés segítségével, amellyel szabályozni lehet a hőmérsékletet a távfűtést használó lakásokban - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és Kovács Lajos,
2008. február 21. csütörtök 18:07 - Hírextra

Demszky Gábor a Főtáv székházában megtartott sajtótájékoztatón újságírók előtt elmondta, hogy az "öko plusz program" keretében a távfűtést használó 240 ezer fővárosi lakásból a tervek szerint 180 ezret tudnak majd ingyen felszerelni a berendezéssel, amelymek segítségével szabályozhatóvá válik a lakások hőmérséklete. A programot igénybe vevők ráadásul január 1-jéig visszamenőlegesen 10 százalék alapdíjkedvezményt kapnak - tette hozzá a főpolgármester.

A berendezés ára és beszerelési költsége 150 ezer forint, amelyet a fővárosban részletfizetési konstrukcióban is kifizethetnek az igénybevevők - azok akik később választják a hőszabályozót.

Erre az összegre pályázni is lehet, hiszen az állam a február 1-én indult ökoprogramjában 1,5 milliárd forintot különített el erre a célra. Így országosan 28 ezer lakás juthat hozzá térítésmentesen a korszerűsített technológiához - mondta a főpolgármester. Demszky Gábor rámutatott: a cél, hogy még ebben a ciklusban mind a 180 ezer budapesti lakást felszereljék az új berendezéssel.

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes elmondta: a Főtáv Zrt. 3 milliárd forintos megtakarítását "visszaforgatják", vagyis ebből finanszírozzák a 10 százalékos alapdíjkedvezményt. A teljesen ingyenes, önerő nélküli berendezést a radiátorokra kell felszerelni a kedvezményezett 180 ezer fővárosi lakásban - tette hozzá.

Kovács Lajos vezérigazgató rámutatott a Főtáv Zrt. ügyfélszolgálataiban "öko plusz" sarkot alakítanak ki, de a fővárosi lakosokat akár lakossági fórumokon is tájékoztatják a program nyújtotta lehetőségekről.

Az érdeklődők az ökoprogram új pályázatáról március 1-jétől a www.otm.gov.hu weboldalon olvashatnak részletes tájékoztatást.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását