2024. április 20. - Tivadar

Adóreform alapot akar az SZDSZ

Adóreform alap létrehozására tesz javaslatot az SZDSZ - közölte csütörtöki online országértékelő sajtótájékoztatóján Kóka János. A liberálisok elnöke a fővárosban - és az Internet segítségével a 19 megyeszékhelyen is - arról beszélt, hogy ebbe az alapba l
2008. február 21. csütörtök 16:12 - Hírextra

A szabad demokraták javasolják koalíciós partnerüknek, hogy az így összegyűlő pénzt semmi másra ne lehessen költeni, csak a költségvetési hiány és az adók csökkentésére - közölte Kóka János, aki szerint meg kell állapodni egy adóprogramban, mert Magyarországon a gazdaság szereplői túl vannak adóztatva.

Az SZDSZ elnöke sajtótájékoztatóján kitért az általa "politikai terrorizmusnak" nevezett jelenségre. Mint mondta, a "szélsőjobb felé tett sasszék" eredményeként Orbán Viktor egy szót sem szól, amikor politikusok házát felgyújtják és családjaikat méregnek látszó port tartalmazó levelekkel félemlítik meg. Kóka János abszurdnak nevezte, hogy az a párt, amelynek képviselői tétlenül nézik, hogy félkatonai szervezetek masírozzanak a magyar települések utcáin, gyakran nem hajlandó részt venni a parlamenti munkában.

Felszólította az ellenzéki képviselőket, hogy aki szerint a parlamenti munka helyett az utcán aláírásgyűjtéssel, üvöltözéssel kell a politikát befolyásolni, adja vissza mandátumát.

A liberálisok elnöke az Orbán Viktor által múlt hét szerdán elmondott országértékelésre úgy reagált, hogy a Fidesz elnöke egy ingatag kampányt próbált konkrétumok nélküli ígérethalmazzal megtámogatni. Véleménye szerint ennek sikertelenségét az is jelzi, hogy Kósa Lajos debreceni polgármester egy csütörtökön megjelent interjúban arról beszél, bizonyos feltételek mellett vállalná a miniszterelnöki posztot.

Kóka János úgy látja, ez azt mutatja, a népszavazásnak mégis lehet pártelnök-buktató szerepe, de nem a kormány, hanem a Fidesz oldalán. Elképzelhetőnek nevezte ugyanis, hogy ha Orbán Viktornak nem sikerül elegendő számú igennel igazolnia saját politikáját, leválthatják a pártelnöki posztról.
A tavalyi esztendőt értékelve az SZDSZ elnöke azt mondta, a liberálisok számvetése nem az MSZP vagy a Fidesz programját követi, mert "soha egyikükért sem vállaltunk felelősséget." A politikus 2007-et a liberális fordulat megkezdése éveként értékelte. Kitért a felsőoktatás átalakítására, amelyet úgy jellemzett, hogy a Magyar Bálint által megkezdett reform európai szintre emeli az egyetemeket és a főiskolákat.

A tandíjat Kóka János a felsőoktatási reform egyik legfontosabb elemének nevezte, amely az öngondoskodást teremti meg, miközben az intézmények új bevételi forrásokhoz jussanak.
Az egészségügyi reform elindításával szerinte "fordulatra kényszerítették a szocialista matuzsálemet, az évtizedek óta tehetetlenül romló magyar egészségügyet." Kiemelte, hogy a szocialisták egy nagy vonalakkal megrajzolt, döntően a finanszírozási rendszer mozdulatlanságában hívő, szinten tartó programot akartak, a Fidesz pedig adós azzal, hogy elmondja, milyen egészségügyi programban hisz.

A március 9-ei népszavazás kapcsán Kóka János azt fejtegette, hogy Orbán Viktor, aki nem volt képes megnyerni a parlamenti választásokat 2006-ban az első vagy a második fordulóban, "annyi tovább fordulót akar, amíg az egyik után azt nem mondhatja: nyert és ennek érdekében képes akár további három-négy népszavazást elindítani". Kóka János ismét arra buzdított, hogy minél többen szavazzanak nemmel a referendumon.

A politikus "fideszes rágalomkampánynak" nevezte azt a bejelentést, hogy a kormány fel akarja emelni a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. Hozzátette: azt javasolja a kormánynak, hogy ne üljön fel ennek a provokációnak.

Egy interneten feltett kérdésre válaszolva, a tavalyi SZDSZ elnökválasztást övező botrány kapcsán Kóka János azt mondta, akiről kiderül, hogy csalt vagy csalásra buzdított, annak távoznia kell az SZDSZ-ből.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását