2024. április 20. - Tivadar

A romániai csángó kisebbség ügye az Európai Parlamentben

Tabajdi Csaba, az Európai Parlamentben működő Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup elnöke vezetésével az Intergroup mai ülésén megtárgyalta a romániai csángó kisebbség helyzetét.
2008. február 21. csütörtök 20:30 - Hírextra
Tabajdi Csaba elnök szerint az európai intézményeknek, így az Európai Parlamentnek is figyelemmel kell kísérnie a veszélyeztetett romániai csángó kisebbség sorsát. A csángók identitása rendkívül összetett, de a magyar gyökerek egyértelműek. A magyar szocialista képviselő szerint az Európa Tanácsban Tytti finn jelentéstevő asszony által tett ajánlásokkal meg kell ismertetni az EP képviselőkkel. Tabajdi Csaba javaslatára az Intergroup tényfeltáró missziót küld Csángóföldre, hogy pontos képet kapjon a csángók helyzetéről. Tabajdi Csaba elnök Tőkés László képviselőtársa távollétében írásban megtett javaslatait a jegyzőkönyvhöz csatoltatta.

Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke röviden bemutatta a Kárpátok gerincvonalától keletre, illetve nyugatra, idegen etnikai és nyelvi környezetben élő magyar népcsoport történelmét, nyelvét, műveltségét. Bizonyította, hogy az asszimiláció kései stádiumába jutott népcsoport az európai kulturális örökség fontos része, amely megmentésre vár. Három szinten kell lépnünk: az unió szintjén érvényt kell szerezni a 2001 májusában, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése állandó bizottságának isztambuli tanácskozásán elfogadott ajánlásának, valamin folytatni kell a kérdés nemzetközisítését. Szorgalmazni szükséges a kisebbségben élő népcsoportok közjogilag szavatolt kulturális autonómia intézményrendszerének létrehozását, amely a csángó népcsoport kérdésének megoldását is segíthetné. Saját országban, nemzetállami szinten kell a saját jogrendszerbe iktatni az asszimiláció-mentes lét feltételrendszerét. A harmadik szinten ki kell használni a civil önszerveződés lehetőségeit, a Csángó-Magyar Szövetséget támogatni szükséges, amely zászlajára tűzte a harcot az anyanyelvű hitéletért és az anyanyelvű oktatásért.

Göndör Péter, az Európa Tanács strasbourgi magyar képviseletének diplomatája a szervezet 2001-es csángó határozatát, ajánlásait ismertette, amelyek ma is irányt adnak a moldvai népcsoport kulturális, vallási, oktatási értékeinek megőrzéséhez és fejlesztéshez. Az Európa Tanács továbbra is alkalmas fórum és terep a csángók kulturális-nyelvi környezetének folyamatos figyelemmel kísérésére. Az Európai Parlament idevágó, várható tevékenysége megsokszorozhatja a nemzetközi segítség sokoldalú előmozdítását.
Forrás: MTI/OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását