2024. október 3. - Helga

Az olimpikon is fél!

Bárdosi Sándor olimpikon a Cool Star műsorában bevallotta Győzikének és Bea asszonynak, hogy bizony még ő is fél! Nincs olyan küzdősport, amit ne próbált volna már ki Sanyi, legalábbis edzés formájában. A versenyszerűen űzött sportok száma már lényegesen
2008. február 20. szerda 16:14 - Hírextra
Sándor ugyanis olimpiai ezüstérmes birkózó és világbajnok szumós is egyben. Jelenleg az MMA-t űzi, ami egy több küzdősport elemeiből felépülő ág. Legutóbb a K1-en láthattuk verekedni, de mint mondta ez csak egy presztizsmeccs volt. Mint mondta, kedvenc küzdősportja nincs, mindet egyformán szereti, szívéhez ugyanakkor mindig az aktuális harcművészeti ág áll a legközelebb.

- Nem félsz néha?- kérdezte tőle Bea asszony a Cool stúdiójában.

- Dehogynem!- felelte az egykori bírkózó, bár azt hozzátette: félelem és izgalom nélkül nem is élvezné az állandó küzdelmet.

Sándor azt is elárulta: a magánéletére is jut bőven ideje. Mint mondta, egyre jobban foglalkoztatja a gyermekvállalás és a házasság is, bár ez utóbbihoz nem ragaszkodik, hiszen szavaival élve: "Nem túl fontos!"

- Mit fogsz csinálni ha már nem sportolsz versenyszerűen?- tette fel az újabb kérdést Győzike.

- Nem tudom pontosan!- felelte Sándor, bár azt elárulta, vannak tervei különböző vállalkozásokat illetően.

A tervei között szerepel a sportoktatás is, többet egyelőre azonban nem árult el.
Forrás: Cool Star
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását