2024. április 20. - Tivadar

Az agyvérzés három perc után roncsolja az agyat

Az agyvérzés három percen belül károsítja az agyat - állapították meg kanadai kutatók, megdöntve azt a közkeletű hiedelmet, amely szerint a betegek jó eséllyel gyógyíthatóak, ha három órán belül kórházba kerülnek.
2008. február 18. hétfő 07:44 - Hírextra
A kutatásból egyúttal az is nyilvánvalóvá vált, hogy a megelőzés a legjobb stratégia a stroke ellen, amely a fejlett országokban a halálozások egyik vezető oka - hangsúlyozta Tim Murphy, a Brit-kolumbiai Egyetem tudósa, aki emlékeztetett arra, hogy sokan azt hiszik: ha agyvérzést kapnak, de időben kórházba kerülnek, akkor nem érheti őket komoly baj.

Néhány betegen ugyan valóban lehet segíteni, ha a stroke után három órán belül megkezdik a kezelését, de az agy már sokkal korábban szerkezeti károsodást szenved - figyelmeztetett a kutató, aki azonban azt is hangsúlyozta, hogy a rizikófaktorok csökkentésével és az életmód megváltoztatásával megelőzhető a baj.

A kutatást részben a kanadai szív és stroke alapítvány finanszírozta. Az alapítvány adatai szerint a stroke-ot 80 százalékban vérrög okozza, amely megakadályozza, hogy a vér az agyba jusson. Ezeket az eseteket vérrögoldó gyógyszerekkel kezelik - ám a gyógymód nem mindenkinél hatásos.

A kutatók egereknél idézték elő a vérrögöket, miközben műszerrel figyelték, hogyan alakul ki a stroke. Azt is megállapították, hogy ha nagyon gyorsan visszaállítják a normális véráramlást, akkor a legtöbb idegsejti károsodás is visszafordítható, ám az esetek 6 százalékéban az így maradandó lesz.

Márpedig a három perces határidő még ahhoz is rövid, hogy az emberek egyáltalán mentőt hívjanak - figyelmeztetett Murphy.

A stroke-ot okozó rizikófaktorok közé tartozik a dohányzás, a túlsúly, a testmozgás hiánya, az alkohol, a cukorbetegség, a stressz és a magas koleszterinszint.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását