2024. április 20. - Tivadar

Zuschlag vallomást tett

Zuschlag Jánost kihallgatta az ügyészség, a gyanúsított vallomást tett, de annak tartalma nem nyilvános - közölte Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyészhelyettese szerdán az MTI-vel.
2008. február 13. szerda 11:06 - Hírextra
Szabó Ferenc az MTI kérdésére válaszolva hangsúlyozta, hogy Zuschlag János keddi vallomásával kapcsolatban egyetlen médiumnak sem adhat és nem ad ki semmilyen részletet.

Hozzátette: konkrét kérdésre nem cáfolt és nem erősített meg egyetlen feltételezést sem a gyanúsított kihallgatásával kapcsolatban. A Magyar Hírlap szerdán ugyanis arról írt, hogy "Zuschlag János részletes, feltáró, önmagára nézve is terhelő vallomást tett a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen. Az MSZP volt országgyűlési képviselőjének, a megyei pártszervezet volt ügyvezető elnökének kihallgatása a héten folytatódik. A lap értesüléseit Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes nem cáfolta".

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Városi Bíróság tavaly szeptember 21-én rendelte el Zuschlag János előzetes letartóztatását. Az MSZP volt országgyűlési képviselőjét, a kiskunhalasi szervezet korábbi elnökét, az MSZP megyei szervezetének volt ügyvezető elnökét - társaival együtt - a megyei főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítja, társadalmi szervezetek költségvetési támogatásainak szabálytalan felhasználása miatt.

Zuschlag ügyében a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, melynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt.

A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 75 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Az ügynek 14 gyanúsítottja van, közülük Zuschlag János mellett Katus Ferenc is előzetes letartóztatásban van. A harmadik letartóztatott személyt, Lados Istvánt, a kecskeméti ügyész indítványának megfelelően a szegedi nyomozási bíró házi őrizetbe vette. A bíróság jogerős határozatának indokolása szerint Lados István az eljárás során önmagára nézve teljes körű beismerő, társaira nézve terhelő vallomást tett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását