2024. április 19. - Emma

Milliárdo kórházberuházás Hatvanban

Közös, 4,3 milliárd forint értékű fejlesztési program megvalósítását tervezi a hatvani kórházban a település önkormányzata, illetve az intézményt üzemeltető HospInvest Zrt. Ezt szerdán Hatvanban tartott sajtótájékoztatón jelentette be a város szocialista
2008. február 13. szerda 18:55 - Hírextra
A program gerincét jelentő rehabilitációs központ létrehozása érdekében pályázatot kíván benyújtani az önkormányzat a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében. A szükséges 600 millió forintnyi önrészt teljes egészében a HospInvest Zrt. biztosítaná - közölte Érsek Zsolt polgármester.

Ugyanakkor az uniós források bevonásával létrehozandó központ az intézményt birtokló település tulajdonában maradna - tette hozzá az önkormányzati vezető.

Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke elmondta: a cég által az önrész fedezésére szánt 600 millió forintot akkor is fejlesztésre fordítják, ha nem nyer a város a pályázaton.

Az úgynevezett minimálprogram szerint csupán egynapos sebészeti központot alakítanának ki a hozzá tartozó sürgősségi osztállyal együtt. Ugyanakkor megtörténne a kórház főépületének homlokzati és gépészeti rekonstrukciója is - közölte a cégelnök.

Mindennek részleteit március végéig dolgozza ki a város és a társaság, majd a tervek szerint a program végrehajtásához módosítják a működtetési szerződést - hangzott el a sajtótájékoztatón.
A helyi önkormányzat 2006 augusztusában döntött az intézmény vagyonkezelésének átadásáról. Az 56 ezer, illetve a traumatológia és az ideggyógyászat esetében 134 ezer fekvőbeteg ellátásáért felelős intézményben jelenleg 276 ágy működik.

A HospInevest Zrt. Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozása. Jelenleg négy kórházat üzemeltet, Kiskunhalason, Parádfürdőn, Hatvanban és Gyöngyösön, illetve a cég működteti a százhalombattai, a jánoshalmai, a keceli és a kiskőrösi rendelőintézeteket.

Ugyanakkor a cég pályázatot nyújtott be a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórház működtetésére is. Ennek kapcsán a Fidesz azzal vádolta a fenntartó Heves Megyei Önkormányzat szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták az egri intézmény vagyonkezelésére kiírt pályázatot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását