2024. május 9. - Gergely

Minisztercsere a kormányban

Kedden délután bejelentik, hogy Draskovics Tibor, a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter váltja Takács Albertet az igazságügyi és rendészeti tárca élén - tudta meg az MTI több forrásból.
2008. február 12. kedd 12:00 - Hírextra

A minisztercseréről kedden a Népszabadság írt.

Petrétei József és Takács Albert után Draskovics Tibor lesz Gyurcsány Ferenc harmadik igazságügyi minisztere.

Az MTI úgy tudja, Takács Albert munkájával már huzamosabb ideje elégedetlen volt a miniszterelnök, aki nem tartotta elég hatékonynak a törvényalkotási munkát. A személycseréről a kormányfő tájékoztatta az MSZP vezetését is.

A távirati iroda információi szerint a kormányfő a Miniszterelnöki Hivatal szerkezetén és a feladatok eddigi elosztásán is változtat, hiszen az itt folyó munkában Draskovics Tibornak kulcsszerepe volt.
Draskovics Tibor a második Gyurcsány-kormányban előbb kormánybiztosként az Államreform Bizottság alelnöke volt, majd tavaly júliustól a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszternek nevezte ki a kormányfő. Korábban Medgyessy Péter miniszterelnök kabinetfőnöke, majd abban a kormányban pénzügyminiszter is volt.

Takács Albert - aki előtte hat évig az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese volt - tavaly június elejétől vezeti az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot. Nyolc hónappal ezelőtt, május végén Gyurcsány Ferenc azt mondta, azt várja Takács Alberttől, hogy a rend és a szabadság "kéz a kézben járjon", és a tárcavezető legyen kétszeresen kemény a rendőri bűnözéssel szemben.
Takács Albert akkor úgy fogalmazott: szolgáltató jellegű minisztériumot kíván működtetni és feladatai között említette a polgári, valamint a büntető törvénykönyv, illetve a szabálysértési kódex módosítását, a schengeni csatlakozás zökkenőmentes lebonyolítását, az alkotmányozást, a deregulációs program kidolgozását.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását