2024. április 20. - Tivadar

Őszintén megmondom, ez csúsztatás

Ha valami divatos, lépten-nyomon találkozunk vele, így végül elcsépeltté válik. Igaz ez egy bizonyos fazonú szoknyára és a nyelvre is. Minden kornak megvannak a maga divatszavai, melyek arra hivattak, hogy kiirtsák hasonló jelentésű társaikat, és így egye
2008. február 9. szombat 07:35 - Mohai Szilvia

A cikk első részében mindenféle csomagról, fesztiválról és turizmusról olvashattunk; most következzen néhány további érdekesség, többek közt a politika világából.

Toalettszalon, megaszendvics

Az üzletek elnevezésében a centrum mellett megjelent néhány más, eredeti jelentésével szintén nem odaillő kifejezés is, mint például a stúdió (körömstúdió, konyhastúdió, mozgásstúdió). A stúdió régen a tévé- és rádióadások, fotográfiák készítésének helyszínét jelentette; ma már szinte bármit. Hasonló a helyzet a klinikával (gumiklinika, cipőklinika, zárklinika), a szalonnal (autószalon, hallókészülék-szalon, toalettszalon) és a patikával (színpatika, sörpatika, szépségpatika) is. Ezek az elnevezések az adott üzlet tulajdonosának sznobizmusát tükrözik.

Az utótagok után beszéljünk az előtagokról, jelzőkről is. Az egészséges életmód divattá válásával divatos lett a bio- előtag, számos kifejezésünkben megtalálhatjuk: biozöldség, bioágy, biobor, biodízel, biomassza, biogyümölcs, bioház, biopiac, biomatrac, bioszolárium. A mega- angol hatásra megjelent fokozó előtaggal is ez történt. A hiper, szuper és extra népszerűsége után most itt a mega: megasztár, megastore, megaszendvics, megabotrány, mega-nyereményjáték. Az intelligens szavunk is hasonlóképpen járt. Eme emberi erénnyel mára számos tárgy bír. Van intelligens mosópor, ami megtalálja a koszfoltot a ruhán; intelligens mobiltelefon, ami a telefonáláson kívül még milliónyi funkcióval bír; intelligens bankkártya, menetrend, település, tűzjelző. Ez a kifejezés német és angol mintákat követve tükörfordításként került a magyarba. A top és a plusz szintén beverekedték magukat a leggyakrabban használt szavak közé. Toplista, topmodell, top hírek, a topon van; plusz költség, plusz adag, plusz juttatás, pluszpénz, plusz felelősség, a szükséges plusz, pluszt jelent, havi tízezer plusz. Néha kap egy plusz sz-t, pedig nem kéne, mert úgy nem helyes.

Népszerű a filozófia is. Régebben "a természet, a társadalom és a gondolkodás törvényeit rendszerező tudomány" értelemben használtunk, mára azonban szinte mindennek van filozófiája: van üzleti filozófia, gazdaságfilozófia, bank filozófiája, labdarúgócsapat filozófiája; lassan már lesz a szemétlevitelnek, a bevásárlásnak és a tévénézésnek is. Nem csak filozófiája, magassága is van számtalan dolognak, így az időnek, a helynek és a hét napjainak is: Találkozunk szerda magasságában, öt óra magasságában. Baleset történt Tatabánya magasságában. Pedig milyen könnyen kiválthatnánk ezt a szót a körül, környékén, közelében, táján, tájt névutókkal és névutószerű főnevekkel.

A menedzsert is kedveljük. Bár, a business travel consultant-ok, metal price risk administrator-ök és culinary specialist-ek korában a menedzser már nem is hangzik idegenszerűen, főleg így, magyaros írásmóddal. A filozófiához hasonlóan menedzsere is lassan mindennek van, a beszerzésnek, az áruforgalomnak, a biztosításnak. Ha nem érzünk ellenállhatatlan vágyat arra, hogy foglalkozásunk angol nyelvű elnevezésével villogjunk, hívjuk magunkat egyszerűen igazgatónak, ügyvezetőnek vagy üzletembernek.

Ez nálunk úgy működik, hogy…

A működik ige nem csak jelentésbővülésen ment át; használata sokkal gyakoribbá is vált, és sokszor nem csak más szavak helyett, hanem olyan helyzetekben is alkalmazzuk, ahol nincs rá szükség, mert gondolatainkat nélküle is ki tudjuk fejezni. Rendszeresen kezdjük így a mondatot: Ez úgy működik…, és akkor elmondjuk, hogy. Pedig egyszerűen leírhatnánk a mechanizmust beszélgetőpartnerünknek anélkül, hogy bevezetnénk, mit is fogunk csinálni. Hasonlók az Ez arról szól, hogy, az Arról van szó, hogy, az Azt akarom mondani, hogy, a Feltennék egy kérdést, az Én úgy gondolom, hogy, az Őszintén megmondom és az Az van, hogy mondandóindító megszólalások is. Feleslegesek. Ha kérdezni szeretne valamit, kérdezzen; ha mondana valamit, akkor mondja - valami hasonlóval vágott közbe egykoron egyik egyetemi tanárom, amikor az előadások közben egy-egy hallgató szép lassan elkezdte: Szeretnék kérdezni valamit…

Az is előfordul, hogy egy kifejezésünk alapból nem felesleges, de mi kettőt használunk belőle, és úgy már az. Csak és kizárólag így jó - itt elegendő lenne kizárólag a csak vagy csak a kizárólag szót használnunk. Különben is, ha már szaporítjuk a szavakat, csináljuk rendesen: Csak, csupán, egyedül, csupáncsak, pusztán, egyes-egyedül, csakis, mindössze és kizárólag így jó. Azaz dehogy jó; ez borzasztóan rossz. Az elcsépelt szófordulatokat is mellőznünk kellene. Ilyen például a köszönőviszonyban sincsenek egymással. Használhatjuk helyette a nem egyeznek meg, nem hasonlítanak, nem felel meg valaminek formákat. A történelmet írt túlzó kifejezés a sport és a sajtó nyelvében igen kedveltté vált: történelmet írt a popzene világában, történelmet írt a kétszázméteres gyorsúszásban. A sajtónyelv szerint tehát manapság lassan félpercenként átíródik az emberiség történelme.

A sorszámnév helyett használt tőszámnév divatja nem üdvözlendő jelenség, ugyanis az előzőekkel ellentétben ez nem csupán stilisztikai, hanem nyelvhelyességi hibának is számít. A hat kerületben élünk, a négy bé kirándulni megy, az ötre mennek a lifttel, május egy ünnepén, a Kossuth utca hétben lakom. Az az -adik, -edik, -odik, -ödik nem olyan hosszú, hogy lustaságból vagy takarékosságból el kellene hagynunk. Hasonló rövidítő szándék bújik meg a megyünk Olaszba jellegű közlések mögött, amelyek szintén helytelenek, úgyhogy a választékos beszédben nincs helyük.

Képviselő úr, ez csúsztatás!

Térjünk át a politika nyelvezetére. A fenti csúsztatás igen népszerű. Mondjuk, valahogy mostanában a másik beszédének félreértése, abból részletek kiragadása és kontextuson kívül kezelése is az, a csúsztatással pedig remekül egy szóba sűríthetjük ezt a hosszan körülírt tevékenységet. A politikának minden korban megvoltak a maga divatszavai, ezekből következik most egy kis ízelítő. A nyolcvanas évek végén a lista élén a reform, áfa, felbruttósítás, demokratikus szocializmus, állampárt, pártállam, kerekasztal-tárgyalás szavak álltak, majd a rendszerváltás után jött az ajánlócédula, városháza, tárca nélküli miniszter, községháza, önkormányzat, vagyonátmentés, (Tizsa-, Duna-, külker-, kuka-)gate, kárpótlás, frakció, törökinvázió, privatizáció, bankkonszolidáció, médiaháború. 1995 után a Bokros-csomag, olajgate, tocsikozás, fagyszünet, kerékbilincs, kereskedelmi tévé, autópályadíj, csendes kampány, belvíz, NATO „volt a topon”, századunkban pedig a ciánszennyezés, millennium, árokásás, rejtőzködő szavazó, türelmi zóna, minimálbér, eva voltak a politika színterén legszívesebben használt szavak.

A politika nyelvére a divatszavak megjelenése mellett az is jellemző, hogy más nyelvi rétegekből, stílusszintekből átszivárognak bizonyos elemek; így bizalmas vagy szleng szóhasználat jelenik meg a választékos stílusban, ami stílustörést hozhat létre. Például: Jó buli az önkormányzati lakások megvétele.; A benyújtott költségvetés az átverés költségvetése.; A több-biztosítós rendszer a lenyúlásról szól.; Ferenc József baromi kötelességtudó volt.; A dög nagy teherautók odaállnak az üzletek elé.

Míg a ruhadivatban egy-egy darabot többeknek bátran ajánlhatunk, a divatszók túlzott használata senkinek sem „áll jól”; így nyelvünk gazdagságának, változatosságának érdekében inkább tartózkodjunk tőlük.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását