2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az MDF lépne

Az MDF határozott fellépést vár Fodor Gábor környezetvédelmi minisztertől. A Magyar Demokrata Fórum elfogadhatatlannak tartja, hogy a látványos egyeztetések, a különböző akciótervek és a fogadkozások ellenére január végén újra környezetszennyező vegyi any
2008. február 9. szombat 12:43 - Hírextra
Az MDF szerint a folyók szennyezése közös, európai ügy, amely ellen a külpolitika minden fórumán fel kell lépni. A konzervatív párt arra kéri Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy ígéreteinek megfelelően tegyen határozott lépéseket a tarthatatlan állapot megszüntetése érdekében.

A Magyar Demokrata Fórum elfogadhatatlannak tartja, hogy a látványos egyeztetések, a különböző akciótervek és a fogadkozások ellenére január végén újra környezetszennyező vegyi anyagoktól habzik a Rába. Szakértők szerint az ausztriai bőrgyárak tehetők felelőssé, melynek köze volt a folyó korábbi szennyezéséhez is. Nem értjük, hogy jöhetett létre a tehetetlenség nagykoalíciója a két ország szocialista kormányfője, szabaddemokrata és néppárti szakminiszterei között, melynek köszönhetően képtelenek megállítani azt a mérhetetlen természetrombolást, ami a Rába osztrák szakaszán folyik.

Még nehezebb magyarázatot találni arra, hogy a Fürstenfeldi geotermikus erőmű továbbra is naponta 71 tonna sót enged a Lapincs folyóba és a Rábába. Itt még szakértői vizsgálatokra sincs szükség, bizonyított az erőmű törvényszegése, amikor nem sajtolja vissza az ásványi sókkal telitett vizet a földbe, hanem Magyarország területén a Rábába torkolló Lapincsba engedi.

A Magyar Demokrata Fórum üdvözli Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter határozott fellépésre tett ígéretét, ugyanakkor nem tudjuk elfelejteni a korábbi erélyes nyilatkozatokat sem. A Rába-habzás hat éves szégyentörténete már kormányok és ígéretek sokaságán ívelt át, szemlátomást teljesen eredménytelenül. A napokban ezért a Magyar Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága egyöntetűen elítélte az esetet, és kezdeményezte, hogy a külügyminiszter az ügyben hallgassa meg az Osztrák Köztársaság Budapestre delegált nagykövetét.

A Magyar Demokrata Fórum korszerű konzervatív pártként vallja, hogy a Rába és a Lapincs szennyezése nem csupán nemzeti ügy, hanem a magyar és az osztrák emberek, és egész Európa közös ügye. Kötelességünk a külpolitika minden fórumán fellépni a jelenlegi állapotok ellen, hiszen nem nézhetjük tétlenül természeti örökségünk elherdálását. Véget kell vetni Rába-habzásnak, éppen ezért arra kérjük Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy ígéreteinek megfelelően tegyen határozott lépéseket a folyó szennyezésének megszüntetése érdekében.

Gróf István, Katona Kálmán, az MDF Vas megyei elnöke az MDF OV elnöke

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását