2024. május 6. - Ivett, Frida

Igényesség miatt hal ki a Francia Akadémia

Pozitív megközelítésben felette igényesek, kritikus felfogásban pedig túlságosan válogatósak a Francia Akadémia tagjai: immár második alkalommal is eredménytelenül végződött az elhunyt akadémikusok utódainak megválasztására rendezett szavazás és így a köz
2008. február 8. péntek 17:10 - Hírextra
Miután október 18-án egyszer már kudarcot vallott az a kísérlet, hogy Henri Troyat és Bertrand Poirot-Delpech írók székére megválasszák a javasolt utódot, az újabb menet sem produkált új halhatatlant. (Röviden csak csak így emlegetik a franciák akadémikusaikat, mivel az alapító Richelieu bíboros által adományozott pecséten ez a mottó szerepel: "A halhatalanságnak" - bár számos vitathatatlanul halhatatlan francia író és költő sohasem került be "a kupola alá", ahol a testület ülésezik).

Bár a megcsappant létszámú grémiumban (összesen 27-en vettek részt a csütörtöki voksoláson) már 14 igen is elég lett volna Dominique Bona írónő számára, hogy megörökölje Henry Troyat székét, csak 13 voksot kapott a szavazás első menetében, a következő három próbálkozásnál pedig még ennél is kevesebbet. Poirot-Delpech utódjelöltjének esetében a négy menetben senki nem kapott 10-nél több voksot, bár Michel Schneider író és magas rangú állami tisztviselő három menetben is összegyűjtött ennyit. Egyelőre nem tűztek új időpontot a további próbálkozásra.
2007 igen szomorú év volt az intézmény számára, több tagját is elvesztette. Október 18-án volt az első kísérlet a pótlásra - akkor Claude Hagege nyelvész és Danielle Sallenave írónő bukott el a szigorú vizsgán. Troyat és Poirot-Delpech székén kívül üres az utánuk elhunyt Pierre Moinot író és állami tisztviselő, René Rémond politológus, Jean-Marie Lustiger bíboros és Pierre Messmer volt miniszterelnök helye is.

Az 1635-ben Richelieu bíboros által a francia nyelv ápolására létrehozott intézmény tagjai főleg írók, költők, filozófusok, orvosok, tudósok, művészeti kritikusok soraiból kerülnek ki, de beválasztottak államférfiakat, katonákat, egyházi embereket is. Alapítása óta összesen 700 tagja volt. A halhatatlanokkal szemben közös követelmény, hogy kitűnő ismerői és művelői legyenek a francia nyelvnek.

A hagyományaihoz - így tagjainak zöld díszöltözékéhez és akadémikusi kardjához, a Szajna partján álló épület kupolája alatt megtartott nyilvános ülések lebonyolításának rendjéhez - szigorúan ragaszkodó testület több mint három évszázada folyamatosan megújítja a francia nyelv szótárát, jelenleg a tizedik kiadáson dolgozik. Az akadémia irodalmi kitüntetéseket is adományoz és állást foglal nyelvhasználati kérdésekben - az akadémiai tagság a franciák szemében a legmagasabb értelmiségi rang.

Így nem csoda, hogy akik már elérték ezt, felette igényesek a következőket illetően. Legalábbis pozitív megközelítésben...
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását