2024. április 19. - Emma

Élőláncos demonstráció

Élőlánccal vette körbe a Belvárosi Általános Iskolát mintegy nyolcszáz diák, szülő és pedagógus Pécsett pénteken, hogy így tiltakozzanak az intézmény esetleges egyházi tulajdonba adása ellen.
2008. február 8. péntek 18:20 - Hírextra

Ez az iskola immár háromszáz éve van a város kezelésében és azt szeretnénk, ha ez a jövőben is így maradna - mondta Marosi Gyöngyi intézményvezető a mintegy negyed órán át tartott tiltakozást követően újságíróknak, akik arról kérdezték, miért tartanak attól, hogy az iskola a katolikus egyház tulajdonába kerülhet.

A pedagógus hozzátette: kiváló, hatszáz fős tanulói közösség és tanári kollektíva dolgozik itt, változás esetén féltenék programjaikat, melyeknek köszönhetően a diákok emelt szinten részesülnek német nemzetiségi, angol és matematika oktatásban.

A tiltakozás hátterében a Pécsi Egyházmegye ajánlata áll, melyben a közelmúltban azt kérte az önkormányzattól, több ingatlanért, köztük a Csontváry Múzeum épületéért cserébe adja át a belvárosi iskolát. Bár döntés még nem született, a város hajlana a cserére, amely segítené a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa program több beruházásának sikeres megvalósítását.

Az egyházmegyének azért lenne szüksége az intézményre, mert a tulajdonában lévő, a belvárosi iskolával szomszédos Szent Mór Iskolaközpontnak nincs tornaterme, anélkül pedig nehezen tudják megoldani a gyerekek testnevelés oktatását.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását