2024. április 19. - Emma

Esélyteremtő összefogás

Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) elnöke és a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója arról, hogy a két szervezet a jövőben közösen keresi a romák munkaerőpiaci visszaintegrálásának
2008. február 7. csütörtök 12:34 - Hírextra

Makai István, az FCÖ elnöke az MTI-nek elmondta: az "Új utakon - Esélyteremtő összefogás a budapesti romák foglalkoztatásáért" elnevezésű program keretében "intézményesített rendszert" kívánnak kiépíteni az említett lehetőségek megteremtésére.

Hozzátette: az önkormányzat majdani irodájában dolgozó munkatársakat a közhasznú foglalkoztatás keretében, a munkaügyi központ segítségével alkalmaznák, de egy olyan rendszert is létre kívánnak hozni, hogy azok, akik munkalehetőséget keresnek, az FCÖ közvetítésével szakképzettségüknek megfelelő, tartós álláshoz juthassanak.

Az önkormányzat felnőttképzési program indítását is tervezi, hogy a még szakképzetlen fővárosi romák szakmát szerezhessenek, illetve újabb képesítést kaphassanak.

Makai István hangsúlyozta: olyan szakmákra és szakemberekre van szükség, amelyek piacképesek, hogy a fővárosban zajló nagyberuházások során a romák is lehetőséghez juthassanak. Példaként a 4-es metró építését említette.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását