2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nyílik az 58. Berlinale

Minden korábbinál színpompásabbnak ígérkezik az idei berlini filmfesztivál, az 58. Berlinale, amely csütörtök este Martin Scorsese a Rolling Stones együttesről forgatott filmjével nyílik meg a német fővárosban.
2008. február 6. szerda 12:31 - Hírextra

A Berlinale csaknem hatvanéves történetében még soha ennyi világsztárt és híres rendezőt nem vártak a német fővárosba, mint a nemzetközi filmvilág mostani seregszemléjére, kezdve Mick Jaggertől, Keith Richardstól és a Rolling Stones többi tagjától Scarlet Johansonnon, Penélope Cruzon, Ben Kingsley-n és Natalie Portmanon keresztül egészen Madonnáig, Julia Robertsig, vagy éppen Robert De Niróig. De nem kevésbé tekintélyes az Arany és az Ezüst Medvéket, valamint az egyéb különböző díjakat odaítélő nemzetközi zsűri összetétele sem, annak elnöke például a világhírű francia rendező, Costa Gavras lesz. Amúgy 120 sofőr és a Volkswagen cég több mint 150 luxusautója áll bevetésre a sztárok szállítására.

Önmagában már a nyitófilm is úttörő, jelezve a klasszikus mellett a rock és a popzene hódítását a filmművészetben is. Az Oscar-díjas olasz rendező két évvel ezelőtt a Rolling Stones két New York-i koncertjét rögzítette, s ebből vágta össze a filmet, archív felvételekkel és interjúkkal "fűszerezve".
A tizenegy napig tartó filmfesztivált - amelyet szakértők Cannes után és hajszállal Velence előtt - a második helyen említenek a világ legrangosabb fesztiváljainak sorában - páratlan érdeklődés kíséri. A szervezők arra számítanak, hogy ezúttal megdől az eddigi jegyeladási rekord, amely tavaly egészen pontosan 430 894-t tett ki.

A fesztivál fő versenyprogramjában huszonegy film indul, amelyet a zsűri 384 közül válogatott ki. A nevezések száma több mint ötezer volt, ami jelzi, hogy már előzetesen is alapos rostálás történt. Természetesen a fesztiválon levetítik a többi 363 filmet is, amúgy az összes közül mintegy száz világpremier.

A Berlinale történetében az igazi fődíj a legjobb filmnek járó Arany Medve, amelyet tavaly - meglehetős meglepetést okozva - egy "alig jegyzett" kínai film, a Vang Csüan-an (Wang Quan-an) által rendezett Tuja házassága nyert el. Az idei esélyesek között említik Scorsese Shine A Light című Rolling Stones-filmjét, a spanyol Isabel Coixet drámáját, az Elegy-t (Elégia), a brit Mike Leigh Happy-Go-Lucky (Könnyelmű) című produkcióját, valamint Robert Guédugian francia rendező Lady Jane című bűnügyi drámáját, s nem utolsósorban Mike Nichols politikai szatíráját, a napokban Magyarországon is bemutatásra kerülő Charlie Wilson háborúja című filmet. Már csak a főszereplők, Julia Roberts és Tom Hanks miatt is. A vetélkedés azonban teljesen nyitott, s a 21 versenyfilm bármelyike lehet a befutó.

A legjobb filmnek járó Arany Medve mellett Ezüst Medve jár a legjobb rendezőnek, a legjobb férfi, illetve női főszereplőnek, s a zsűri rendszerint különdíjat - szintén Ezüst Medvét - ad a kiemelkedő művészi teljesítményért is. Az életművet pedig szintén Arany Medvével vagy Kamera-díjjal jutalmazzák, mint tavaly a magyar Mészáros Márta esetében.

A filmek pedig különböző kategóriákban kerülnek bemutatásra, a versenyfilmek mellett rövidfilm-kategóriában, a dokumentumfilm-kategóriában, valamint a többi között a Panoráma, a Fórum és a Generation szekciójában. Madonna egyébként rendezőként debütál a Berlinale egyik szekciójában.
Az idei fesztiválon 59 ország, köztük Magyarország vesz részt. A rendező Németország két filmmel képviselteti magát az idei Berlinalén a tavalyi néggyel szemben. Amit a fesztivál német főigazgatója, Dieter Kosslick meglehetős találékonysággal úgy jellemzett: az elmúlt év "történelmi fellendülést" jelentett a német filmipar számára, most viszont minden visszatért a normális kerékvágásba.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását