2024. május 6. - Ivett, Frida

1968-ra emlékeznek

Az 1968-ban történt nemzetközi és magyarországi események negyvenedik évfordulója alkalmából programsorozatot rendez a Politikatörténeti Intézet, amelyet Földes György, az intézmény főigazgatója Budapesten szerdán sajtótájékoztatón ismertetett.
2008. február 6. szerda 14:33 - Hírextra

Földes György emlékeztetett arra, hogy a nyugati társadalmakban ekkor zajlottak a fogyasztói társadalmak kritikájaként megjelenő diákmozgalmak, de ugyanekkor fojtotta el az akkori szocialista országokat magában tömörítő Varsói Szerződés katonasága a csehszlovákiai reformmozgalmat.
A főigazgató beszámolt arról, hogy az események sorát Kovács András Falak című filmjének vetítése nyitja meg, amelynek kapcsán Varga Balázs filmtörténész elemzi az alkotást, valamint Konok Péter, az intézet tudományos segédmunkatársa tart előadást az 1968-as esztendőről.

A programsorozatban helyet kap az év során többek között a lengyelországi diáklázadás dokumentumfilmes feldolgozása történészek segítségével, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió 1968-as műsorpolitikája és egyes korabeli napilapok hírszolgáltatásának elemzése az akkori munkatársak bevonásával - közölte.

Az intézményvezető kiemelte ezen kívül a hatvanas évek Budapestjének közéletéről szóló tudományos konferenciájukat valamint azt, hogy az MTI-vel közösen fotókiállítást rendeznek.
A Politikatörténeti Intézet vezetője elmondta, hogy nyári szabadegyetemet is szerveznek az érdeklődőknek, ahol szó esik majd a párizsi és berlini ifjúsági diákmozgalmakról, a vallási irányzatok ebben betöltött szerepéről és az ehhez is kapcsolódó pop art művészeti irányzatáról. Egy külön napot szánnak a szabadegyetemen a rockzenei áramlatok ifjúsági közösségeket befolyásoló szerepére is.
Földes György szerint elérkezett az idő 1968 történelmi-kulturális elemzésére, sőt intézményüknek kötelessége is ezt megtenni, mert az ekkor történt eseményeket ma már történelmi távlatból lehet szemlélni.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását