2024. május 6. - Ivett, Frida

Betiltott folyóiratok a fesztiválon

A Kádár-korban a megjelenés előtt betiltott, a bezúzott, illetve az eleve szamizdatnak szánt folyóiratokat állítja középpontba a Szépírók Őszi Fesztiválja a hétvégén a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).
2007. október 26. péntek 17:44 - Hírextra

Az idén a Tiltáson innen és túl címet viselő kétnapos budapesti fesztivál keretében az 1960-as és 80-as évek között működött irodalmi csoportokat mutatják be, amelyek többek között azzal képviselték a szabadság szellemét, hogy lapokat alapítottak, műsorokat szerveztek.

A Szépírók Társaságának sok tagja érintett és érdekelt volt ezeknek a kiadványoknak az előkészítésében - mondta Fábri Péter író, a fesztivál főszerkesztője pénteken az MTI-nek a mások mellett Kukorelly Endre, Konrád György, Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos és Garaczi László részvételével szervezett programsorozat kapcsán.

A Független irodalmi csoportosulások a Kádár-korban alcímmel meghirdetett rendezvényen szombaton és vasárnap tizenkilenc olyan csoportot mutatnak be, amelynek kiadványa csak terv maradt vagy példányait bezúzták, amelynek műsorait besúgókon keresztül figyelték, vagy amelynek tagjai külföldi magyar kiadványokban jelentették meg írásaikat.

A Mészöly Miklós, Konrád György, Nádas Péter és Orbán Ottó nevével fémjelzett Eszmélet című lapot bezúzták, a Petri György, Kornis Mihály és Bereményi Géza által életre hívott Hétfői Színpad című műsorról besúgók jelentettek, a Weöres Sándor, Pilinszky János és Nemes Nagy Ágnes közreműködésével alapított Magyar Műhely alkotói csoport külföldi magyar lapokban publikált - említett példákat Fábri Péter a fesztiválról szóló ismertetőben.

Mint felidézte, az egyetlen legális folyóirat, a Mozgó Világ főszerkesztőjének, Kumin Ferencnek 1983-as leváltásakor a szerkesztőség egy emberként lemondott, a szerzők pedig - közöttük Esterházy Péter, Bereményi Géza, Krasznahorkai László - elhagyták a lapot.

Az esetet kiváltó, Bibó Istvánra emlékező lapszámból, amelyet a KISZ KB bevont, egy példány a fesztiválhoz kapcsolódó kiállításon is látható lesz a rendezvénynek helyet adó Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

A tárlat számos más, a PIM-ben őrzött kiadványt is felvonultat, ilyen lesz Konrád György Kerti mulatság című 1987-es írása, Eörsi Istvánnak az 1956-os börtönéveiről írt Emlékezés a régi szép időkre című műve és Csalog Zsolt 1989-es alkotása is, amely a Ceausescu-rendszer válságáról írt első magyar kiadvány volt.

Szintén látható lesz a Bibó Emlékkönyv című antológia, amelyben 76 író jegyzett írást, és aminek gondozását a Gondolat Kiadó 1984-ben visszautasította, így szamizdat kiadvány lett belőle.
A fesztiválon a Hétfői Színpad című egykori műsorsorozatot Fábri Péter, Békés Pál, Ferencz Győző idézi fel, a Napló című folyóiratról Kornis Mihály, Forgách András, Várady Szabolcs beszélget, a Lélegzet Györe Balázs, Marno János, Miklóssy Endre, Tábor Ádám által elevenedik meg, míg a szamizdat irodalmát Hodosán Róza és Konrád György vitatja meg.

"A Kádár-korban hiába próbálta meg a politikai hatalom egyénekre szakítani az élő és gyakran csoportosulásokban megnyilvánuló irodalom egészét. Ma pedig nem kell úgy tenni, mintha nem lettek volna akkor is alkotók, méghozzá sokan, akik normális irodalmi életet próbáltak élni, nem törődve párthatározatokkal és cenzori tilalmakkal" - indokolta korábban a témaválasztást Fábri Péter.

A fesztivál része a Szépírók Társasága és a Bipolar német-magyar kulturális projekt közös programja, a Kreatív felejtés is, amelyben Balla Zsófia, Garaczi László, Márton László, Németh Gábor és Parti Nagy Lajos működik közre, és amelyen magyar és német írók néznek szembe az egyéni és kollektív emlékezés és felejtés különböző stratégiáival.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását