2024. április 19. - Emma

Dél-Alföld Brüsszelben

Becsey Zsolt, a Fidesz Európai Parlament képviselője abban bízik, hogy még az idei esztendő végére megteremtődik a feltétele annak, hogy a Dél-alföldi régió önálló képviseleti irodát nyisson Brüsszelben; erről egy sajtótájékoztatón beszélt kedden, Békéscs
2008. február 5. kedd 20:22 - Hírextra
Elmondta: az elmúlt időszakban több tárgyalást is folytatott az érintett térség önkormányzati vezetőivel, s ennek alapján esélyt lát arra, hogy a három megye, illetve a megyei jogú városok közösen létre tudnak hozni egy uniós képviseletet az unió fővárosában.

Hozzátette: például Békésben számít arra, hogy az iroda létesítéshez szükséges részbeni források megjelennek az adott önkormányzatok, így a békéscsabai és a megyei önkormányzatok költségvetésében.

A néppárti képviselő szerint rendkívül hasznos lenne a három megye összefogása, hiszen a több mint egymillió lakosra vetítve, már érdemes Brüsszelben lobbi irodát nyitni.

Becsey Zsolt úgy gondolja, hogy a költségek, a három megyét összesítve nem haladnák meg a 45-50 millió forintot évente.

A képviseleti iroda hasznosságáról szólva egyebek mellett kiemelte: térség önkormányzatai így közvetlenül lobbizhatnának az uniós döntéshozó szerveknél, de tájékoztatni tudnák a régiót azokról a pályázati lehetőségekről is, amelyek csak Brüsszelen keresztül hozzáférhetők.

Becsey Zsolt felhívta a figyelmet arra is, hogy számtalan olyan pályázat is megjelenik Brüsszelben, amelyhez a más régiókkal való együttműködés is szükséges, s egy iroda ezt gyorsan tudná koordinálni a siker reményében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását