2024. március 28. - Gedeon, Johanna

9 és 1/2 randi

Sas Tamás új filmjének február 12-én lesz a díszbemutatója Budapesten, a Corvin moziban, a 9 és 1/2 randi február 14-től, Valentin (Bálint) napjától látható a mozikban - tájékoztatta a forgalmazó Budapest Film hétfőn az MTI-t.
2008. február 4. hétfő 18:04 - Hírextra

A romantikus filmet 35-38 kópiával forgalmazzák, a fővárosi és vidéki filmszínházak egyszerre kezdik vetíteni - mondta a rendező korábban az MTI-nek.

Sas Tamás összegzése szerint a 9 és 1/2 randi egy fiatal író (Fenyő Iván) "kálváriájáról" szól, aki sikerkönyve megírása után három évig gondtalanul éli az aranyifjak életét. Egy nap azonban veszélybe kerül az "édes" élet: a kiadóval kötött szerződése szerint új könyvet kellene írnia, ám erre képtelen. A kiadótól ultimátumot kap: 10 nap alatt meg kell írnia a könyvet, ellenkező esetben beperlik. A kiadó vezetője (Söptei Andrea) témát is ajánl a főhősnek: az elkövetkező 10 napban mindennap találkozzon egy-egy olyan nővel, aki párkapcsolati problémákkal küzd, és férfi szemmel írjon az életükről.

Az író, azáltal, hogy érzékeli mások problémáit, visszatalál önmagához, ráébred arra, milyen gondokkal küzd. "Kálváriájában megtisztul" és visszatér szerelméhez - árulta el a végkifejletet a rendező.

Arra a kérdésre, hogy milyen fogadtatásra számít a közönség részéről, Sas Tamás január közepén az MTI-nek azt válaszolta: "optimisták vagyunk, már látjuk a kész filmet, úgy érezzük, jól sikerült".

Felidézte, hogy előző munkája, az S.O.S. Szerelem! sikeres volt, s mint mondta, ez bizakodóvá teszi.
Fenyő Iván és Söptei Andrea mellett a nézők láthatják a filmben Kovács Patríciát, Stefanovics Angélát, Kéri Kittyt, Szávai Viktóriát, Jordán Adélt, Rezes Juditot, valamint Pelsőczy Rékát is.

A forgatókönyvet Köbli Norbert és Csikesz Judit jegyzi, az operatőr Miklauzic, a hangmérnök Tőzsér Attila, a zene pedig Gulya Róbert munkája.

Sas Tamás operatőként és rendezőként is számos filmet jegyez. Az S.O.S. Szerelem! (2007) mellett ő rendezte az Apám beájulna és a Szerelemtől sújtva (2003) című alkotást, valamint a Rosszfiúk (2000), a Kalózok (1999) és a Presszó (1998) című filmet.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását