2024. március 29. - Auguszta

A kiskorpádi katonai temető ügye rendeződik

Megnyugtatóan rendeződik a kiskorpádi katonai temető ügye: a vásárló lemond a területről, a Nemzeti Földalap visszavásárolja, az önkormányzat pedig továbbra is gondozza a szovjet katonasírokat - mondta az MTI-nek a budapesti Hadtörténeti Múzeum és Intézet
2008. január 31. csütörtök 06:58 - Hírextra
A Külügyminisztérium szerdán az MTI-t arról tájékoztatta, hogy nem érkezett megkeresés sem a moszkvai nagykövetségre, sem a magyar Külügyminisztériumba a kiskorpádi katonasírokkal kapcsolatban. A szükséges egyeztetések folynak a kérdésben, de ebben a tárca nem vesz részt.
A közlemény hangsúlyozza: a katonai temetőkért felelős magyar szervek képviselői biztosították az orosz illetékeseket, hogy nem éri sérelem a vonatkozó 1995-ös kormányközi egyezmény betartását.

Holló József, a budapesti Hadtörténeti Múzeum és Intézet főigazgatója a távirati irodának azt mondta: az előzetes tervekkel ellentétben, az orosz követség kérésére csak csütörtökön utazik a követség munkatársa és az intézet jogász ezredese a településre, hogy közösen rendezzék a szovjet katonai temető ügyét. Az altábornagy hozzátette: a tulajdonos "korrektül állt" a kérdéshez, lemondott a területről.

A nemzeti alapnak vissza kell vásárolnia a közel egy hektárnyi területet, ami külön telekkönyvre, és az önkormányzat tulajdonába kerül, és azt továbbra is gondozni fogja - fűzte hozzá.

A Hadtörténeti Múzeum és Intézet főigazgatója elfogadhatatlannak tartja, hogy az új tulajdonos - aki jelentős oroszországi üzleti kapcsolatokkal rendelkező kaposvári vállalkozó - szerződésben vállalná a szovjet sírok gondozását, mert mint mondta, ezt az 1995-ös kormányközi egyezmény nem teszi lehetővé.

Holló József az MTI-nek azt mondta: nem érti, miként lehetett eladni a területet, ugyanis egy térképen minden temetőnek szerepelnie kell. Hozzáfűzte: a kiskorpádi temetőről a Hadtörténeti Intézet 2006 szeptemberében kapott jelentést, hogy létezik, gondozzák, de felújításra szorul.

Puskás Béla, a somogyi Mártírok és Hősök Közalapítvány titkára az MTI-nek kifejtette: tavaly tavasszal értékesítette a Nemzeti Földalap a volt Kutasi Állami Gazdaság gyümölcsöseit az egykori, lepusztult gazdasági központtal. A hiányos adminisztráció miatt sem az eladó, sem a vevő nem tudott arról, hogy az értékesített területtel egy helyrajzi számon, a hajdani központ közelében fekszik egy sírkert.

Holló József altábornagy kijelentette: senkinek sincs joga eladni egy temetőt, és ha sajnálatos félreértés, adminisztrációs hiba történt, ki kell vizsgálni.

A főigazgató szerint valótlanok azok a számok, amelyek a sírkertben nyugvó katonák számára vonatkoznak, ugyanis adataik szerint a négy egyéni és három tömegsírban nem 200, hanem közel 700 szovjet katona nyugszik, többségük nevét máig nem sikerült feltárni.

Pikler József, Kiskorpád polgármestere az MTI-nek azt mondta: az Oroszországi Föderáció Nagykövetségének főtanácsosa szerdán meglátogatta a magánkézbe került kiskorpádi szovjet katonai sírkertet. Megemlítette, hogy az elmúlt napokban több orosz tévéstáb is járt a faluban, hogy felvételt készítsen a szovjet sírokról. Nincs szégyenkezni valójuk, hiszen az önkormányzat évek óta rendesen gondozza a sírkertet.

Magyarországon 1.029 településen, vagy települések környékén 112 ezer szovjet katona sírja, vagy emlékhelye található, Oroszországban 737 emlékhelye van a magyar áldozatoknak.

Az orosz közvélemény rendkívül érzékeny a szovjet katonai emlékművekkel kapcsolatos történésekre. Észtországban zavargások törtek ki, amikor szovjet katonák sírját és az emlékükre állított szobrot Tallinn belvárosából áthelyezték máshová, az ügy a mai napig rendszeresen szerepel az orosz sajtóban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását