2024. április 19. - Emma

Turbózzák a gyöngyösi kórházat

Új sürgősségi betegellátó-részleget alakított ki a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban az intézményt működtető Hospinvest Zrt. - tájékoztatta pénteken az MTI-t a kórház sajtószóvivője. A 42 millió forint értékű, saját forrásból végrehajtott fejlesztésnek az a c
2008. január 25. péntek 16:46 - Hírextra
A hotelépület földszintjén berendezett részleg alapvető feladata lesz, hogy "a kórház kapujaként" fogadja az összes sürgősséggel beutalt beteget - tette hozzá.

Mint elmondta: a sürgősségi betegellátón az orvosi vizsgálatot követően rögtön megkezdődhet a beteg elsődleges ellátása, illetve a kórisme megállapításához szükséges elsődleges vizsgálatok is megtörténnek.

A laboratóriumi és képalkotó berendezések, valamint szakorvosi konzultációk elősegítik, hogy a lehető leghamarabb megállapítsák a gyógyításhoz szükséges diagnózist, majd beutalhassák a betegeket a megfelelő osztályra - mutatott rá a referens.

A gyöngyösi kórház azt követően került a közfigyelem központjába, hogy a Hír TV egy rejtett kamerás felvételének tanúsága szerint betegek feküdtek az intézmény folyosóján.

Akkor Kosztura László, a kórház főigazgatója az ünnepeket követő rendkívüli betegforgalommal magyarázta, hogy a vizsgálatra vagy felvételre várókat a folyósón fektették le. Ugyanakkor a gyógyítómunka az átmeneti kapacitáshiány ellenére is kizárólag a kórtermekben zajlott - tette hozzá akkor az intézményvezető.

Ugyanis az ünnepeket követően, az evés-ivás következtében megnövekszik a sürgős esetek száma. Január 1-je és 9-e között például 213 sürgős ellátásra szoruló beteget kellett felvenniük; ez mintegy 40 százalékkal haladta meg egy hétköznapi időszak forgalmát.

A helyzetet súlyosbították az ónos eső okozta elcsúszások, csonttörések, így a sebészeti ágyak is megteltek. Ebben a helyzetben fordult elő, hogy a vizsgálatra várakozó betegeket a folyóson fektették le - közölte akkor a tévéfelvételre reagálva Kosztura László.

Korábban a Fidesz több politikusa is nemtetszésének adott hangot az elmúlt időszakban a többi között a gyöngyösi, a hatvani és a parádi kórházakat is működtető Hospinvest Zrt. működésével szemben.

A párt egészségpolitikusa, Pesti Imre az egri kórház tervezett funkcionális privatizációja kapcsán korábban megtartott sajtótájékoztatón az 1552-es török ostromhoz hasonlította a jelenlegi helyzetet.

Csak most nem a török ellen, hanem egy "pénzzel és furmánnyal" támadó gazdasági társaság ellen kell védekezni Egerben - fogalmazott.

Ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy a megyegyűlési pályázat az egészségügyi rendszer átalakítása során "rablóprivatizátorként" működő Hospinvest számára készült.

A Hospinvest Zrt., más egészségügyi intézmények mellett, 2006 októbere óta működteti a hatvani, 2007 októbere óta pedig a gyöngyösi kórházat, immár közös igazgatás alatt, illetve pályázik az egri kórház vagyonkezelésére kiírt megyegyűlési tenderen is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását