2024. május 6. - Ivett, Frida

Deutsch-Für levele Csapodynak

Tisztelt Képviselő Úr! A konzervativizmus "jellemzően nem fogalmazódik formulákká és alapelvekké (általában képtelen is erre), illetve vonakodik céljainak, nézeteinek szóbeli kinyilatkoztatásától" – írja az Ön és pártja által minden bizonnyal jól is
2008. január 25. péntek 15:55 - Hírextra
Majd így folytatja érvelését: "a konzervativizmus csak akkor válik tudatossá, ha erre rákényszerítik, akkor nyilvánvaló, hogy a gyakorlatról az elméletre való áttérés eredménye nem egy olyan elmélet, amelyből közvetlenül levezethető a gyakorlati teendő."

A szerző példaként említi hazájában a konzervatívok közel két évtizedes kormányzását, melynek során az oktatás, a szociális és jogi intézmények területén olyan változtatásokat hoztak, amelyek inkább emlékeztettek egy szocialista indíttatású politikai párt törekvéseire, céljaira, semmint egy olyan programra, amellyel egyébként a konzervatív szemléletű egyének maradéktalanul azonosulnának.

Edmund Burke-kel egyetértve valljuk: a megőrzés alapja a változtatás. Ma tehát aligha bal- és jobboldali értékek felől célszerű vitát nyitni, lehetőleg a politikai tőke gyarapításának érdekében, hanem éppen ellenkezőleg: valamennyi józan politikai erőnek a mindenféle jelző nélküli értékek megőrzéséért és megmentéséért kellene közösen síkra szállnia. Ennek érdekében, képviselő úr, változtatásra: szemléletváltoztatásra lenne szükség.

Arra, hogy a – régi reflexeket elfelejtve – a Dogma követése helyett a dolgot, őt magát nézzük. Hiszem, hogy mindez és a hazánk iránti hűség és felelősség elegendő és biztos alapja lehet további együttműködésünknek.

Üdvözlettel:
Deutsch-Für Tamás
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását