2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Több százan fogyókúráznak Szegeden

Idén már hetedik alkalommal szervezte meg egy szegedi fitneszedző a Nagy Fogyiversenyt. Kovács Éva az MTI-nek elmondta: a program első meghirdetése óta már csaknem 2300 jelentkező több mint 4700 kiló túlsúlytól szabadult meg.
2008. január 23. szerda 06:33 - Hírextra

A fitneszedző hét évvel ezelőtt saját stúdiójában indította a programot, mivel már akkor sok olyan vendége volt, aki a túlsúlya miatt nem nagyon tudott mozogni. Akkor valamivel több mint harmincan jelentkeztek. 2006-ban már négyszáz jelentkező volt és háromszáz hatvanan fejezték be a programot, amelynek révén több mint 2200 kilót adtak le.

A verseny Kovács Éva szerint nem is a legmegfelelőbb szó, hisz ez inkább életmódváltást jelent, az egészséges és tartós eredményhez ugyanis át kell formálni az egész étkezést és az életszemléletet is.

A program kezdetben három hónapos volt, de mostanra már négy és fél hónapra nyúlt.

Hétfőn kezdődött a versenyzők állapotának felmérése, ami a jelentkezés feltétele. Átfogó egészségügyi vizsgálatot végeznek, kiszámolják a testtömegindexet, a zsírszázalékot-, a haskörtérfogatot, vércukorszintet mérnek. Emellett egy adatlapot is ki kell tölteni, ebben a családi előzményekre is kíváncsiak a szakemberek.

Minden versenyző étrendet és edzéstervet kap. Emellett minden hónapban kontrollra kell jelentkezni és hasznos előadásokat hallgathatnak meg a résztvevők.

Tavaly a négyszáz emberből több mint százharmincat szűrtek ki, akinek olyan kapcsolódó egészségi problémája volt, mint a cukorbetegség, pajzsmirigy túlműködés, túl magas zsír-koleszterin szint, tehát olyan problémákat vettek észre, amiről a fogyni vágyók nem is tudtak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását