2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Elhízhat, ki nem alszik eleget

A gyermekkori alváshiány elhízáshoz vezethet - állítják japán kutatók egy sokéves vizsgálat alapján. A tudósok 1989 óta követték nyomon tízezer gyermek sorsát, akik abban az évben Tojama-prefektúrában láttak napvilágot. A vizsgálat alanyai az 1989-ben szü
2008. január 23. szerda 07:53 - Hírextra

 A kísérlet során a gyerekeket háromévente igen alaposan kivizsgálták.
A kutatók adatai szerint azok esetében, akik hároméves korukban 9 óránál kevesebbet aludtak naponta, középiskolás korukra 1,6-szer nagyobb az elhízás veszélye, mint azoké, akik tíz óránál többet aludtak.

A vizsgálat arra is rávilágított, hogy a gyerekek a későbbiek során ugyanabban az időben aludtak el este, mint amit hároméves korukig megszoktak.

Ugyanakkor a japán kutatók arra is rámutattak, hogy az alvás nem az egyetlen testsúlyra ható tényező. Az elsős kisiskolásokat tanévkezdéskor például arról faggatták ki, hogy reggeliznek-e, szoktak-e napközben nassolni, napi két óránál többet töltenek-e a tévéképernyő előtt, s milyen testalkatúak a szüleik.

Minden igenlő válaszért egy pont járt. Mint kiderült, azok között a gyerekek, akik egyetlen pontot sem gyűjtöttek, negyedikes korukban mindössze 5 százalék volt a túlsúlyosak aránya. A 4 pontos gyermekek között az elhízottak aránya viszont négyszer magasabb volt.

Hivatalos adatok szerint a múlt század 70-es és 90-es évei között az elhízott japán gyermekek aránya 3 százalékról 10-re emelkedett. A gyermekkori túlsúly viszont a későbbiekben komoly kockázati tényezőt jelent a magas vérnyomás és a cukorbaj kialakulása szempontjából.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását