2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nehezményezik a kijelentéseket

Nehezményezi Somlyódy Csaba (MSZP), a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke, hogy a múlt héten MDF-es politikustársa, Csatlós Csaba valótlanul nyilatkozott a közműcégvezetők béremelése kapcsán tett kijelentéseiről.
2008. január 22. kedd 06:41 - Hírextra

Somlyódy Csaba hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy politikustársa kijelentéseivel ellentétesen ő nem a BKV vezérigazgatójának, hanem a fürdőcég vezetőjének béremelése kapcsán válaszolta azt a bizottság múlt heti ülésén, hogy "azért". Felhívta a figyelmet arra, hogy a jegyzőkönyv tanúsága szerint ő nem ezzel az egy szóval, hanem valójában több mondattal válaszolt a hozzá intézett kérdésre.
A szocialista politikus szerint arról természetesen lehet vitázni, hogy sok-e a BKV vezérigazgatójának fizetése. Az azonban elfogadhatatlan, hogy valaki valótlanságokat nyilatkozzon csak azért, hogy a maga igazát jobb színben tudja feltüntetni.

Somlyódy Csaba elmondta azt is, hogy az önkormányzat privatizált cégeinek, a vízműveknek, a gázműveknek és a csatornázási műveknek a vezérigazgatói a BKV-vezérigazgató most 1,5 millió forintra emelt fizetésénél legalább félmillióval többet kapnak havonta.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a BKV-nál azért van szükség ilyen vezetői bérezésre, mivel ott válságmenedzselés zajlik. A cég nullszaldóssá alakítása nem sikerült ugyan tavaly, de ha nem hajtották volna végre a különböző átalakításokat, akkor 20 milliárd forinttal nagyobb lenne a BKV vesztesége.

A szocialista politikus a BKV-vezérigazgató bérezése körüli viták kapcsán rámutatott arra, hogy tavaly csak 667 ezer forintos havi fizetést kapott a cégvezető, mivel nem volt prémiumszerződése. Ennél az összegnél a cégnél 34-en kerestek többet - fűzte hozzá.

Hozzátette, hogy ismeretei szerint a nagy önkormányzati kórházak főigazgatói, mint például a János kórházé, legalább akkora jövedelmet kapnak, mint amennyit a BKV vezérigazgatója az új bérezése szerint kap.

Mint megjegyezte, nincs ez másként a nagy színházak igazgatóinál sem, akik az alapbérük mellett különböző juttatást kapnak, például rendezés címén. Ezek azonban nem közismert dolgok - állapította meg a szocialista politikus.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását